SaS: A költségvetés elfogadása nélkül is kompenzálhatók a cégek energiaköltségei

sulík k
Pozsony |

Az állami költségvetés elfogadása nélkül is lehet kompenzálni a cégeket a magas energiaárak miatt – jelentette ki az SaS. Az ellenzéki párt ezért nem lát okot arra, hogy a parlamentben támogassa a jövő évi költségvetést. Richard Sulík pártelnök, volt gazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés csak az OĽaNO választási kampánycéljait szolgálja.

Sulík azt állítja, a gazdasági minisztérium régóta javasolta a vállalkozások kompenzálását a magas energiaárak miatt, de Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter ezt blokkolta. „Most pedig túszul ejti a vállalkozókat és a költségvetés megszavazását követeli” – jelentette ki Sulík.

 Az SaS elnöke szerint Matovič a tervezet ismertetésekor elfelejtette megemlíteni, hogy ha a parlamentben nem sikerül elfogadtatnia a kormánynak a költségvetést, az energiaárak kompenzálására akkor is rendelkezésre áll majd 900 millió euró, amit az idei költségvetésben szabtak meg, és költségvetési provizóriumnál automatikusan ez vonatkozik a jövő évre is. „Ugyanúgy rendelkezésre állnak majd az uniós források, melyek felhasználására április óta többször felszólítottuk a kormányt. Ezért semmi okot nem látunk arra, hogy megszavazzuk a költségvetést, amely csak az OĽaNO választási kampánycéljait szolgálja” – hangsúlyozta Sulík.

Szerinte a javasolt kompenzálási mechanizmusban nincs semmi új, csak lemásolták a cseh megoldást, és az állami költségvetés elfogadása nélkül is lehet alkalmazni. „A kompenzáláson felül a gazdasági minisztériumban javasoltuk a vállalkozások megsegítését a felhasználatlan uniós forrásokból, esetleg az állami tulajdonban levő vízi erőművekben előállított villamos energia felhasználásával” – jelentette ki Karol Galek, az SaS képviselője, korábbi gazdasági államtitkár. Hozzátette, hogy Matovič és pártja miniszterei vagy ellenezték a javaslataikat, vagy nem is reagáltak.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő az érdekegyeztető tanács hétfői ülése után jelentette be, hogy 2023. január 1-től március 31-ig energia-árplafon lesz érvényben a cégek számára. Az elektromos áramnál ez 199 euró lesz megawattóránként, a gáznál 99 euró/MWh. Efelett az állam átfizeti az energiaköltségek 80%-át, de ehhez arra van szükség, hogy a parlament megszavazza a jövő évi költségvetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?