Sárdobálás: Fico szerint Kiska szcientológus

Pozsony |

<div><div>Beindult a mocskolódó kampány.&nbsp;Robert Fico miniszterelnök, a Smer köztársaságielnök-jelöltje továbbra is kitart azon korábbi állítása mellett, hogy a második fordulóba jutott Andrej Kiska közel áll a Szcientológia Egyházhoz.</div><div>&nbsp;</div></div><p>&nbsp;</p>

„Kiska úr feljelenthet, nem lesz gond cáfolni az érveit. Kiska úr egyenes adásban hazudott az országnak. Ismeri ennek a szektának az embereit, és együttműködik velük” – mondta Fico mai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a Szcientológia Egyház nincs bejegyezve Szlovákiában. „Ennek a szektának elsősorban hatalmi ambíciói vannak, Szlovákiában is több cég amiatt nem ment át a biztonsági átvilágításon, mert kiderült, szcientológusokkal állnak kapcsolatban. Amikor azt mondta, Kiska úr közel áll a szcientológusokhoz, valamilyen reakciót vártam. Ő azonban letagadta, azt mondta, soha egy szcientológussal sem találkozott” – mondta Fico. A Smer elnökjelöltje szerint azonban Kiska egy olyan könyvkiadónál jelentetett meg könyvet, amelynek elnöke a Ron Hubbardról, a Szcientológia Egyház alapítójáról elnevezett menedzseriskola tulajdonosa, és előszót is írt a könyvhöz. Fico szerint Kiska több rendezvényen is részt vett, amelyet ez az ember szervezett. Ezeken a rendezvényeken találkozott szcientológusokkal.  A vádakra Andrej Kiska fél órával később tartott sajtótájékoztatóján reagált. „Nem vagyok szcientológus” – hangsúlyozta az elnökjelölt, hozzátéve: fogalma sincs arról, kik tartoznak nálunk ehhez az egyházhoz és ez nem is érdekli őt. „A fontos, az embereket érintő problémákról szeretnék beszélgetni” - tette hozzá Kiska. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?