Robert Sermek: A CoFoE az önvizsgálatról szól, a Brexit is impulzus volt ehhez

Európai Unió k
Pozsony |

A Brexit is hozzájárult ahhoz, hogy megszervezzék az Európa jövőjéről szóló konferenciát (CoFoE). Az Egyesült Királyságban lezajlott referendum kapcsán Európa vezetőiben akkor megfogalmazódott, hogy valami nyilvánvalóan nincs rendben, az unió nem abba az irányba halad, mint azt az emberek szeretnék – mondta Robert Sermek, az Európai Parlament (EP) szlovákiai kapcsolat-tartó irodájának vezetője a TASR TV-nek adott interjújában. A CoFoE lehetőséget teremt arra, hogy minden európai polgár bekapcsolódhasson az európai közösség jövőjéről szóló vitába.

„Megszületett az ötlet, hogy meg kell kérdeznünk a polgárokat, mert alulról kell jönniük a javaslatoknak. A CoFoE hosszú távú, több hónapig tartó folyamat. Most valahol középen vagyunk. A konferencia előreláthatólag jövő tavasszal zárul, de az is lehet, hogy hosszabb időt vesz igénybe az Európai Unió önvizsgálata” – jegyezte meg Sermek.

Elmondta, hogy a CoFoE egyrészt olyan rendezvénysorozat, ahol az emberek közvetlenül találkozhatnak és megvitatják az EU jövőjét, de lehetőség van arra is, hogy online szóljanak hozzá. „Otthon, a számítógépén is bárki megfogalmazhatja a javaslatait, leírhatja az ötleteit. Nem kell utazni sehová, nem kell rendezvényeken részt venni, mégis jelentős mértékben hozzájárulhatnak a vitához” – mutatott rá Sermek.

A CoFoE-n olyan konkrét témákat érintenek, amelyek mindenkit foglalkoztatnak: környezetvédelem, szociális kérdések, foglalkoztatás, egészségügy, oktatás, demokratikus értékek. Sermek szerint a lista nem végleges. „Itt a lehetőség, hogy mindent megvitassunk, ami miatt az emberek aggódnak, vagy amin változtatni szeretnének” – fogalmazott.

A CoFoE jövő tavaszig várja az észrevételeket és az ötleteket, amelyekből konkrét ajánlások születhetnek az Európai Unió reformjára vonatkozóan. A konferencia hivatalos honlapján, a futureu.europa.eu címen bárki regisztrálhat, és elmondhatja véleményét, észrevételeit az Unió működésével kapcsolatban. A konferencia az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság támogatásával valósul meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?