Richter a felére csökkentené a munkanélküliséget

Pozsony |

<p>A következő négy évben 50 százalékkal csökkentené a kormány a munkanélküliséget &ndash; jelentette ki Ján Richter egy vasárnapi műsorban.</p>

A Munka, Szociális és Családügyi Minisztérium első embere vasárnap a TA3 csatorna politikai műsorának vendégeként nyilatkozott arról, hogy a kormány ambíció között szerepel a jelenlegi munkanélküliség csökkentése. Jan Richter szerint e pillanatban 160 ezerre tehető a munkanélküliek száma és bízik abban, hogy 2018-ra százezer új munkahelyet sikerül létrehozniuk, így tíz százalék alá csökkenne a munkanélküliség.

A miniszter úgy véli, hogy a legnagyobb problémát két népes csoport jelenti: az egyik azon fiatalok halmaza, akik még nem múltak el 29 évesek, a másik a régóta munkanélküliségben élőké. A tárcavezető nézete szerint ez utóbbi csoport tagjai főleg a roma kisebbségből kerülnek ki. Richter úgy fogalmazott, hogy azoknak, akik dolgozni szeretnének, meg kell teremteni erre a lehetőséget, ám sajnos közülük nem mindenki alkalmazható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?