Rendőrfőkapitány: Bašternák hét ügyben is érintett

Pozsony |

<p>Összesen hét olyan ügy van, melyben Ladislav B. ingatlanvállalkozó érintett, és a rendőrség foglalkozik vagy foglalkozott vele - tájékoztatott ma Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány.&nbsp;</p>

Néhány ügyet már lezártak, de nem kizárt, hogy más ügyekben vádat emelnek a vállalkozó ellen - tette hozzá Gašpar. Ladislav B. ellen jelenleg az adó befizetésének elmulasztása miatt folyik eljárás. Az általa okozott kár Gašpar elmondása szerint eléri az 1,7 millió eurót. Arról nincsen tudomása, hogy a vállalkkozó tett-e lépéseket az adóhátralék visszafizetése érdekében. Peter Hraško, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója elmondta: Ladislav B.-t gyanúsítottként még nem hallgatták ki. Gašpar hozzátette: a vállalkozó ellen azért nem adócsalás ügyében indult eljárás, mert a jogosulatlan áfa-visszaigénylés még 2012 áprilisában történt, és az akkor hatályban lévő Büntető Törvénykönyv ezt nem tette lehetővé. Bašternák BL 202 cége hét lakás megvásárlásáért minden bizonnyal indokolatlanul igényelt vissza az államtól 1 974 954,43 euró áfát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?