Rendkívüli ülésen próbálja meg az ellenzék leváltani Lubyovát

Martina Lubyová
Pozsony |

Harmincnyolc ellenzéki képviselő támogatta a Martina Lubyová (SNS-jelölt) menesztését kezdeményező rendkívüli parlamenti ülés összehívását. Az ellenzék szerint a kutatási projektek támogatása körül kirobbant botrányt követően Martina Lubyová nem irányíthatja tovább az oktatási tárcát. A beadványt pénteken  leadták a parlament iktatójában.

 

Andrej Danko (SNS) házelnök mára (hétfőre) összehívta a parlament rendkívüli ülését. „Ha az ellenzéknek színpadra van szüksége a Tisztességes Szlovákiáért civiljei által jelzett akció előtt, akkor én összehívom az ülést” – közölte Danko, utalva a csütörtökre szervezett tüntetésre, melyen a tavaly februárban meggyilkolt Ján Kuciakra és Martina Kušnírovára kívánnak emlékezni a fiatalok.

Veronika Remišová (OĽaNO) szerint kevés olyan minisztérium van, melynek kulcsfontosságú a szerepe Szlovákia jövője szempontjából. Mégis alig akad olyan tárca, melyhez több botrány kötődik, mint az oktatási minisztériumhoz. „Örülnénk, ha a minisztérium a kormányprogramban foglaltakon dolgozna, ha kidolgozná az ország tudománypolitikájának középtávú koncepcióját, ha elkészült volna a nemzeti fejlesztési és innovációs rendszer könyvvizsgálat, hogy átláthatóbbá, egyszerűbbé tegyük ezt a rendszert, és hogy identifikáljuk a legkiválóbb hazai kutatócsoportokat. Ehelyett a miniszter euró százmilliókat oszt szét, sokszor rendkívül vitatható pályázók között” – érvelt a visszahívás mellett Veronika Remišová. Martina Lubyová a közelmúltban 35 millió eurót osztott szét kutatási projektek támogatására. A sikeres pályázók között családi és panelházban székelő, alkalmazottak nélküli cégek vannak. Ráadásul a tárca Lubyová apjának projektjét is pozitívan bírálta el. (TASR, ie)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?