Remišová és Raši sem támogatná egy hivatalnokkormány kinevezését

Veronika Remišová

Veronika Remišová (Za ľudí) és Richard Raši, a Hlas alelnöke is egyetértettek abban, hogy egy hivatalnokkormány kinevezése nem jelentene megfelelő megoldást a jelenlegi helyzetben.

Remišová szerint egy új, 76 képviselőből álló parlamenti többség kialakításához Eduard Heger (OĽaNO) ügyvezető miniszterelnök elsősorban a demokratikus értékeket valló képviselők között keresne partnereket. Ennek kapcsán megemlítette az SaS-t, hozzátette azonban, hogy nehéz olyan párttal tárgyalni, amely nem konzisztens az álláspontjában, és gyakran meg is változtatja azt.

Feltételezi, ha az SaS nem hajlik erre, akkor más forgatókönyv kerül számításba, ez pedig az előrehozott választás. Remišová nem árulta el, jelenleg milyen stádiumban vannak a tárgyalások, szerinte a végső megállapodást a miniszterelnöknek kell bejelentenie, ezt pedig legkésőbb a hónap végéig.

Raši szerint annak a kormánynak, amely elveszítette a parlament bizalmát, távoznia kell. Kiemelte, a Hlas az előrehozott választást tartaná a legjobb megoldásnak. A Hlas alelnöke a január 21-ei népszavazáson való részvételre buzdított, kiemelve azt, hogy a népszavazás a demokrácia egyik eszköze. 

A két politikus nem értett egyet a kórházhálózat optimalizálásának kérdésével kapcsolatban. A Hlas képviselője az egészségügyi tárca által előterjesztett, erre irányuló tervezetét bírálta. „Elérhetetlenné teszi az egészségügyi ellátást” – szögezte le.

„Azt állítani, hogy minél több a kórház, annál jobb az ellátás, a polgárok megtévesztése” – vágott vissza Remišová, aki szerint az új tervezet célja, hogy „kiváló” kórházakat, „kiváló” szakértőkkel hozzanak létre. „Hiába van egy kórház 30 percre a lakhelyétől, ha ott nem kap kiváló ellátást” – érvelt.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?