Remišová: A héten módosulhat a Covid-automata és a tesztelés szabályai is

Veronika Remišová
Pozsony |

Veronika Remišová, a Za ľudí koalíciós párt elnöke arra számít, hogy a héten módosítják a Covid-automatát és frissítik a Közegészségügyi Hivatal vonatkozó rendeletét is. Szerinte ezek nem az aktuális járványhelyzetet tükrözik.

Remišová hozzátette: az automatába bele kell foglalni a tesztelés új szabályait is, hogy ne kerüljön több tízezer euróba egyetlen pozitív teszteredményt produkáló személy. Úgy véli, az átfogó tesztelésnek nincs értelme.

Figyelmeztetett, hogy a jelenlegi szabályok értelmében a szabadban, egy 800 négyzetméteres területen is legfeljebb egy edző és hat sportoló tartózkodhat, holott ez esetben sokkal kisebb a fertőzés veszélye, mint a zárt terekben.

„Ezért a Covid-automata és a vonatkozó rendelet frissítését szorgalmazzuk, összhangban a vírus terjedésének kockázatával”

– hangsúlyozta Remišová, hozzátéve: a módosítások túl sokáig tartanak, az óvintézkedéseknek pedig nem sikerül reflektálniuk az új helyzetre. Tisztában van a fokozatos nyitás kockázataival, ugyanakkor úgy véli, mindenki megtanulta, hogy egy járványgóc azonosítása esetén azonnali lokális óvintézkedésekre van szükség.

„Elegendő tesztünk van raktáron, ezek tömegével alkalmazhatók ott, ahol ténylegesen szükség lesz rájuk” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?