Radičová nem lesz államfőjelölt

Pozsony |

<p>Nem indul a 2014-es elnökválasztáson Iveta Radičová - jelezte a közszolgálati tévé csütörtök esti vitaműsorában.</p>

"Egyszer már hagytam magam rábeszélni az elnökválasztási kampányra, ,de nem jött ki. Úgy vélem, hogy elnökválasztási kampánnyal az embernek egyszer szabad próbálkoznia, s ha a polgárok nemet mondanak, azt tiszteletben kell tartani. Nekem a polgárok egyszer már nemet mondtak" - indokolta döntését.

Radičová ezzel cáfolta, hogy azért nem indul a március 10-i előrehozott választásokon, mert 2014-ben államfőjelölt akar lenni. A miniszterelnök korábban bejelentette, hogy a jövő tavaszi szavazás után kilép az SDKÚ-DS-ből.

Arra a kérdésre, politikusnak való-e, bevallotta, hogy a kormány bukásának estéjén törés következett be az életében. "Amikor a plénum előtt ültem, s hallgattam az ellenzékieket, azt vártam, hogy kinyílik az ajtó, belép Stano (Iveta Radičová elhunyt férje, Stano Radič humorista és publicista – a szerk. megj.), kézen fog, és azt mondja: 'Gyere innen, nem ide tartozol' " - idézte fel a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?