<p>Az SDKÚ-DS-nek egyelőre nincs világos elképzelése, hogyan kellene örökre megnyitni a nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét.</p>
Radičová a második pillérről
Ezt Iveta Radičová, a legnagyobb ellenzéki párt szociális ügyekért felelős alelnöke, az ellenzék közösállamfőjelöltje árulta el a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában. Elmondta, az SDKÚ-DS javaslata - vagyis hogy határozatlan időre nyissák meg a második pillért - csak reakció volt a kormány javaslatára, miszerint idén november közepétől a jövő év június végéig ismét lehetővé kellene tenni a polgárok számára az önkéntes nyugdíjbiztosítókból való kilépést. Radičová tudatosítja: a nyugdíjrendszer nem működhet úgy, hogy a polgárok korlátlan lehetőséget kapnak a ki- és belépésre, mert ez a polgárral és az állammal szemben is hazárdjáték volna.
Jozef Halecký HZDS-es képviselő szerint a pillért csak időről időre, például 5 vagy 10 évente kellene megnyitni. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.