Pontosította az uzsoraellenes szabályozás rendelkezéseit a szlovák szaktárca

Pozsony |

<p>Pontosította a szlovák igazságügy-minisztérium a pozsonyi parlament által áprilisban jóváhagyott uzsoraellenes szabályozás rendelkezéseit. A pontosított szabályozás szerint a jövőben az aktuális banki átlagkamat dupláját meghaladó kamat számítana uzsorának Szlovákiában.</p>

A pozsonyi törvényhozás még áprilisban hagyta jóvá azt az "uzsoraellenes törvény" néven ismertté vált törvénymódosítási csomagot, amely bevezeti a szlovák jogrendszerbe az uzsora fogalmát és tiltja annak alkalmazását. A javaslatot azzal indokolták, hogy Szlovákiában az utóbbi években fokozódó problémát jelent az a jelenség, hogy a lakosság mind szélesebb rétegei kerülnek adósságcsapdába a nem banki pénzintézetek által nyújtott - gyakran rendkívül magas kamatú - fogyasztói hitelek miatt.
   
A polgári törvénykönyvben megjelenő új szabályozás szerint uzsorának és ennélfogva érvénytelennek számít az olyan (hitel) szerződés, amelyben a felek egyike a másik szerződő fél "kiszolgáltatottságával, hiszékenységével, megfontolatlanságával vagy anyagi függőségével" visszaélve olyan mértékű viszontszolgáltatásban (hiteltérítésben) egyezik meg, amely nyilvánvaló aránytalanságot mutat az általa nyújtott anyagiakkal. Azt, hogy a hitelek kamata pontosan milyen mértéktől számít uzsorának, az a kormányrendelet szabályozza majd, amelynek tervezetét hétfőn tette közzé a szaktárca.
  
A minisztérium a tervezetében a "kamatplafon" megszabásának két lehetőségét vázolja fel. Az egyik szerint a maximális kamatot az országban működő bankok által nyújtott hitelek mindenkori átlagos kamatának duplájában szabnák meg, s így az ennél magasabb kamat uzsorának számítana. A tárca másik alternatív lehetőségként a teljes hiteldíj-mutató (THM) maximálását veti fel, oly módon, hogy az a hitel számítana uzsorakölcsönnek, amelynek THM-je meghaladná az országban működő bankok által nyújtott hitelek teljes hiteldíj-mutatói átlagának másfélszeresét.
   
A tervezet külön pontban szabályozza az egy évnél rövidebb lejáratú, valamint a száz eurónál alacsonyabb összegű fogyasztói hitelek kamatplafonját, amelynél évi 30 százalékban szabja meg azt a határt, amelytől az adott hitel uzsorának számítana.
   
Az áprilisban jóváhagyott és most pontosított uzsoraellenes szabályozás a közvélemény által leginkább pozitívan fogadott jogi normák egyike Szlovákiában az utóbbi években, s szakértők szerint is lényegi módosítást jelent. A szabályozást kiváltó probléma súlyát érzékelteti, hogy Szlovákiában egyes nem banki pénzintézetek által nyújtott hitelek teljes éves költségei akár a felvett összeg több ezer százalékát is elérik, a banki hitelkamatokat nagyságrendileg meghaladó kamatozású kölcsönök pedig a lakosság széles rétegeit érintik.
   
Szlovákiában a lakosság nem banki pénzintézetekkel szembeni tartozása a központi bank (NBS) adatai szerint a tavalyi évben csaknem két és fél milliárd euróra nőtt. Ugyanakkor hivatalos adatok szerint az országban jelenleg több mint egy millió végrehajtási eljárás van folyamatban, s ezek száma az elmúlt 8 év alatt az ötszörösére növekedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?