Politológusok: Egyes szavazókat elriaszthat az agresszív kampány

kampany 2023

Egyes szavazókat taszíthat és elriaszthat a választáson való részvételtől az agresszív kampány – nyilatkozta a TASR-nek Darina Malová politológus, a Komenský Egyetem munkatársa. Juraj Marušiak politológus, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa rámutatott, néhány korábbi választáson a „túlfűtött” kampány visszaütött, és inkább az azt bevető párt szereplésére volt negatív hatással, de ez most nem feltétlenül lesz így.

„A mostani agresszív kampány célja a választók radikalizálása, de nehéz megjósolni, hogy valójában milyen hatást vált ki, milyen hatással lesz a döntésükre” – mondta a TASR-nek Marušiak. Hozzátette, ma rendkívül megosztott a társadalom. „Talán csak a 90-es években volt a mostanihoz hasonló helyzet” – idézte fel például a HZDS választási jelszavát: „Inkább polgárháború, mint hogy Kováč legyen az elnök”. Azt is hozzátette, az ilyen jelszavak akkor egyáltalán nem ártottak a HZDS népszerűségének. Malová figyelmeztetett, az agresszív kampányhangnem az erőszakot is növelheti a társadalomban. „Mindenképpen rossz példát mutatnak vele. Emellett egyes választókat végleg elkedvetleníthet, elriaszthat a szavazástól” – szögezte le.

Marušiak szerint a pártok pozitív programját helyettesítik az üres jelszavak és az agresszív hangnem. „Másrészt pedig a legalantasabb ösztönök határozzák meg az egész közbeszédet a közösségi hálón és a pártok kampányában, és alig tud beférkőzni a köztudatba olyan párt, aki nem ezt kínálja a választónak” – tette hozzá.

Mindketten egyetértenek abban, hogy a kampány utolsó napjaiban még „bombasztikus” dolgok történhetnek, amelyek befolyásolják az eredményt. „Úgy vélem, egy-két 'atombombát' még ledobnak a választásig, az sem kizárt, hogy még a szavazás napján is, vagy közvetlenül előtte” – mondta Marušiak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?