Pered vár a nevére

Pered |

<p>Lassan egy éve várnak választ a mátyusföldi település lakói a kérdésre, hogy lehet-e Tešedíkovóból hivatalosan is Pered. A kormányhivatal nem tudta megmondani lapunknak, mikor születhet döntés, a belügyminisztérium szerint a folyamat több hónapot is igénybe vehet.</p>

Tavaly márciusban a perediek népszavazáson megszavazták, az önkormányzat októberben elküldte a kérvényt a szükséges dokumentációval, azóta pedig várnak. Hogy Pered neve szlovákul is lehet-e Pered, a kormány fogja eldönteni. Hogy mikor, nem tudni. A kormányhivatal lapunk érdeklődésére nem kommentálta a témát, a belügymisztériumhoz irányított minket. Állítólag ott dolgozzák ki azt az anyagot, amelynek alapján a miniszterek szavaznak a település átnevezéséről. A településekről szóló törvény értelmében azok megnevezését csak kormányrendelettel lehet megváltoztatni, emlékeztet Alena Koišová a belügyminisztériumból. „Több hónapig tartó folyamatról van szó” – teszi hozzá a sajtóosztály munkatársa. A vonatkozó törvények egyértelműen meghatározzák, mi nem lehet egy település hivatalos neve. Például túlságosan hosszú elnevezés, máshol már használt településnév, továbbá erkölcsi, felekezeti vagy nemzeti érzést sértő elnevezés, és a térséghez történelmileg nem kötődő név. Ezek alapján a Pered megnevezés nem utasítható el.

Az alkotmány szerint a hivatalos elnevezésnek szlováknak kell lennie. A Pered szónak viszont sem magyarul, sem szlovákul nincs jelentése, eredete is vitatott. Ráadásul több olyan település van Szlovákiában, ahol az elhomályosult jelentésű magyar megnevezés (vagy legalább annak hangalakja) azonos a hivatalos szlovákkal (Pozba, Kolta, Szomotor, Bajcs).A peredi önkormányzat egyelőre nem kapott semmilyen visszajelzést a kérvényre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?