Pellegrini rendezné a pozsonyi tanárok és rendőrök fizetését

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő rendezni szerezné azoknak az alkalmazottaknak a fizetését, akiknek a szakmája hiánycikknek számít a nagyobb városokban, főleg a Pozsonyban és környékén. A szerdai kormányülés előtt Pellegrini azt közölte, hogy elsősorban az oktatásban és a rendőrségnél dolgozókról van szó.

Mint elmondta, szerinte a helyzet megoldása nem megy egyik napról a másikra. „A helyzet nem oldódik meg sem egy, sem két hónap alatt. Komoly vitát kell kezdeményezni a kérdésben. Nem dolgozhatunk ki valamiféle diszkriminatív modellt” – mondta a kormányfő. Megjegyezte: például a rendőrségnél és az oktatásban dolgozókról van szó, illetve más közhasznú munkát végző alkalmazottakról. De egyelőre ez csak egy kezdeményezés, amely elindíthatja a helyzet rendezését. „Pozsony és környékén nem lesz elég munkaerő, mert az emberek nem lesznek hajlandóak olyan fizetésért dolgozni, amilyenért Nyitrán (Nitra), Besztercebányán (Banská Bystrica) vagy Eperjesen (Prešov) dolgoznak” közölte. Hozzátette: Pozsonyban más az életszínvonal. „Az, aki Pozsonyban akar dolgozni, elvár egy bizonyos szintű fizetést” – mondta.

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatásügyi miniszter szerint a nagyvárosok tanári fizetéseire rendszerszintű megoldást kell találni, és a fizetéseket a létfenntartás költségei alapján kellene osztályozni. „A problémát az jelenti, hogy ezt nem lehet egyetlen szektoron belül megoldani. A fizetések összegét központilag és országos szinten határozzák meg a köz- és államigazgatásban” – jegyezte meg Lubyová. „Szlovákia legnagyobb részén a fizetések vonzóak, és az emberek ismét elkezdtek visszatérni az iskolaügybe” – közölte Lubyová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?