Pellegrini: Egységes és összetartó nemzetért kell harcolnunk

pellegrini k

Nem szabad feladnunk az egységes és összetartó nemzet kialakításáért folytatott harcot, tűnjön ez bármilyen nehéznek, ha a politikai palettára pillantunk – jelentette ki Peter Pellegrini (Hlas) házelnök a közösségi hálón közzétett újévi beszédében.

Szánalmasnak, és főleg az egész társadalomra nézve veszélyesnek nevezte, ha valaki a gonoszság és a gyűlölet terjesztésére építi egész politikai létezését. Az új évre biztonságosabb és nyugodtabb világot kívánt a lakosságnak, valamint kölcsönös tiszteletet és megértést.

„A személyes kívánságom és a politikai célom is az, hogy a politikai ellentétekre és vitákra ne az emberek fizessenek rá azzal, hogy csökken az életszínvonal. Azt biztosítania kell az erős és működő államnak, függetlenül attól, hogy éppen mitől hangos a parlament” – szögezte le Pellegrini, a parlamenti helyzetet és egyes politikusok nyilatkozatait említve.

„Folytassák csak az értelmetlen vitáikat olyan kérdésekben, amelyek sokszor csak a saját rögeszméjük, az emberek valós problémáihoz semmi közük, de az országban legyen nyugalom, biztonság és stabilitás” – tette hozzá.

Ehhez szerinte szükség van stabil, megbízhatóan működő intézményekre, melyek nem egymás ellen harcolnak. „Ha az állam képes lesz minden rászorulón segíteni és határozottan fellépni ott, ahol a mindenható piac csődöt mondott, ha szolgálni fogja az embereket, nem pedig teher lesz számukra, akkor az emberek nyugodtan legyinthetnek a terméketlen politikai vitákra és élhetik a saját életüket” – tette hozzá a házelnök. Felszólított a csak kínlódást és káoszt eredményező megosztó politizálás befejezésére, aminek az egész ország látja kárát. „A politika nem zsibvásár, hanem az emberek szolgálata” – jegyezte meg.

A 2023-as politikai évet viharosnak nevezte, melyet kormányváltás és az előrehozott parlamenti választás határozott meg. Éppen ezért szerinte nem lehet csodálkozni azon, hogy nőtt a társadalmi bizalmatlanság, a frusztráció és a politikával szembeni ellenérzés. „A választás változást hozott, négy év múlva kiderül, hogy jobb irányba-e. Meggyőződésem, hogy így lesz, ha az új kormánynak sikerül megvalósítania az erős államra vonatkozó elképzelését” – tette hozzá Pellegrini. Leszögezte, hogy az eddigi tempóban folytatják a munkát, hogy a lakosság mihamarabb érezze a változásokat. Azt kívánja, hogy a 2024-es év hozzon fordulatot az állam és a polgárai viszonyában, az életszínvonal alakulásában, az állami intézmények stabilitásában. Azt is hangsúlyozta, az embereknek biztosnak kell lenniük afelől, hogy számíthatnak az államra, és az nem hagyja a sorsukra őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?