Pellegrini: Eddig 41 személyt vizsgáltak ki a koronavírussal összefüggésben Szlovákiában

Peter Pellegrini

Szlovákiában eddig összesen 41 olyan személyt vizsgáltak ki, akinél fennállt az új koronavírus-fertőzés gyanúja. Az összes teszt eredménye negatív volt. Erről Peter Pellegrini (Smer) kormányfő és megbízott egészségügyi miniszter tájékoztatott pénteken.

A legelső mintákat még Németországba küldték kivizsgáltatni. Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője elmondta: Szlovákiában február 3. óta adottak a betegség laboratóriumi diagnosztikájának feltételei. A teszteket a Pozsonyi Közegészségügyi Hivatalon belül létesített influenzaközpontban végzik el.

Ján Mikas tiszti főorvos szerint a laboratóriumi vizsgálatok eredményei így jóval előbb ismertek, mintha továbbra is Berlinbe küldenék a mintákat, ahonnan csak 48 óra elteltével kaptak eredményt. Hozzátette: a közegészségügyi hivatal továbbra is együttműködik a berlini orvosi egyetem virológiai intézetével. Amennyiben pozitív mintát találnak, azt továbbküldik felülvizsgálatra a berlini laboratóriumnak.

Pellegrini utasítására a tárca további pénzeszközöket bocsátott a közegészségügyi hivatal rendelkezésére, amelyet újabb laboratóriumi felszerelések beszerzésére költhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?