Pellegrini: Több párt közös előterjesztése lehet a választási törvény módosítása

pellegrini kp

A választókerületek számának növelésével egyetértő pártok közös előterjesztése lehetne a választási törvény módosítása, hogy együtt biztosítsuk a szükséges 90 szavazatot – mondta a TASR-nek adott interjúban Peter Pellegrini (Hlas) házelnök.

Hozzátette, nem csupán a Hlas szeretné módosítani a törvényt.

„Ezt sürgetik a régiók, sőt a KDH is támogatja” – mondta. Jelenleg az egész ország egyetlen választókerületből áll, és Pellegrini emlékeztetett, hogy az előző ciklusban ezt belefoglalták az alkotmányba is, ezért 90 képviselőnek kell támogatnia a módosítást. „Megpróbáljuk bebiztosítani a 90 voksot, ha nem sikerül, akkor nem lesz módosítás” – tette hozzá.

A változástól szerinte a kis pártok félnek, amelyeknek nincsenek kiépítve az országos pártstruktúráik, ezért attól tartanak, hogy a nagy és jól szervezett pártok lesöpörnék őket. Emlékeztetett, hogy Csehországban minden kerület egyben külön választókerület is. Szlovákiában többféle változatot is el tud képzelni a választókerületek számát illetően.

„Mi nem félünk a választási rendszer módosításától, de beismerem, kérdéses a 90 szavazat bebiztosítása” – mondta.

A kormányprogramban is szerepel egy szakértői csoport létrehozása, amely kidolgozná a választási rendszer módosításának egyes variációit a választókerületek számának emelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?