Pedagógusbérek – az NŠO-nak nem teljesen tetszik a kormány ajánlata

Pozsony |

<p>Az Új Oktatásügyi Szakszervezet (NŠO) részben kifogásolja a kormánynak a pedagógusbérek emelésére tett javaslatát.</p>

A kabinet a tarifás béreket öt százalékkal növelné, továbbá 100 százalékban a fizetésekre fordítanák azt a bérkeretet, amelynek a 10 százalékát jelenleg fenntartási-működtetési célokra költhetik az iskolák.

Ľudovít Sebelédi, az NŠO elnöke szerint az iskoláknak szánt állami pénzeket – a köztes elemek kiiktatásával – közvetlenül az iskoláknak kellene megkapniuk. Nem ért egyet azzal, hogy a bérnormatíva egy részének az iskolák közti elosztásán részben változtathatnak az illetékesek. Az Új Oktatásügyi Szakszervezet ugyanakkor nyugtázta: 25 letöltött év/az 55. életkor elérése esetén az állam garantálja, hogy az adott pedagógus állásban maradhasson a nyugdíjkorhatár eléréséig.

Az NŠO továbbra is szorgalmazza, hogy a következő hat évben a bruttó hazai össztermék (GDP) hat százalékának megfelelő összeget fordítsák az oktatásügyre, a bérek pedig érjék el a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagfizetésének legalább a 80 százalékát.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?