<p>Az országos rendőrfőkapitány, Ján Packa utasítására megvizsgálják a rendőrség hétfői lévai bevetését, melynek során egy 35 éves rendőr és egy civil vesztette életét – tájékoztatta az újságírókat Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.</p>
Packa vizsgálatot rendelt el
Az országos rendőrfőkapitány, Ján Packa utasítására megvizsgálják a rendőrség hétfői lévai bevetését, melynek során egy 35 éves rendőr és egy civil vesztette életét – tájékoztatta az újságírókat Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vizsgálat befejezéséig nem adnak bővebb tájékoztatást az ügyről, azt sem árulják, hogy felelősségre vonnak-e valakit, vagy sem. „További kérdésekre egyelőre korai lenne válaszolni” – tette hozzá Korch. Egyelőre csak annyit tudni, hogy a rendőrfőkapitány szerint is felmerül a gyanúja annak, hogy a bevetés során valaki emberáldozatokat követelő súlyos hibát követett el. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.