Oligarchák kormányoznak?

Pozsony |

<p>Nem a kabinet, hanem pénzügyi csoportok kezében van a kormányzás - ismételte meg az utóbbi napokban többször is hangoztatott véleményét Ivan Mikloš a Szlovák Televízióban vasárnap.</p>

Az SDKÚ-Ds alelnöke szerint az üzletelés "áthatja" az egyes tárcákat is, főként a bel-, a védelmi és a közelkedési minisztériumot. Elmondta,a koalíció azzal utasította el az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésére vonatkozó javaslatát, hogy az négymilliárd koronával csökkentené az állam bevételét, ugyanakkor a közlekedési tárcánál az a cég jutott tovább az elektronikus vámrendszer bevezetésére kiírt versenypályázaton,a melyik hatmilliárd koronával többet követel, mint a többi.

Vitapartnere. Marek Maďarič megsimételte a Smer-Sd korábbi érvelését, hogy a pénzügyi csoportok éppen az 1998 és 2002 közti időszakban jöttek létre és tettek szert nagy profitra, amikor Mikloš is a kormány tagja volt. Mikloš erre azzal válaszolt, hogy e csoporzok létrejötte az 1994 ôs 1998 kézti Mečiar-korm§ny idejôre tehető. (kor)

További részeletek lapunk hétfői (június 30-i) számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?