Olcsón exportáljuk a fát? ##2#

Pozsony. A Fafeldolgozók Szövetsége feljelentette a versenyhivatalnál az állami Erdészeti Vállalatot. A Peter Lispuch vezette szervezet korrupcióra, bújtatott privatizációra gyanakszik.

Azt állítja, a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozó vállalat hátrányos megkülönböztetéssel sújtja a hazai fafeldolgozókat. Nekik ugyanis 3–400 koronával többet kell fizetniük a faanyag köbméteréért, mint például annak a közvetítőnek, aki a fenyőfatörzseket Ausztriába exportálja. Ennek ellenére az erdészet – állításuk szerint – az exportőröknek adja el az alapanyagot, mellőzve a hazai cégeket, még azokat is, amelyek időben és a szerződésben meghatározott módon fizetnek a fáért. „Nem akarunk mást, csak egyforma elbírálást. A kormány szerintünk nem teljesíti a kormányprogram erdészetre vonatkozó részét” – hangoztatta Peter Lispuch a versenyhivatalnál tett feljelentést indokolva.

A szövetség vezetői rossz néven veszik, hogy Simon Zsolt miniszter elődjéhez, Pavel Koncošhoz hasonlóan nem hajlandó velük találkozni. Meg szeretnék vitatni a szakmai kérdéseket, tolmácsolni kifogásaikat, észrevételeiket. „A két év után végre múlt hétre kialkudott egyeztetést tíz perccel a tervezett időpont előtt lefújták” – panaszolta Lispuch.

„Simon Zsolt nem zárkózik el a találkozótól. A szóban forgó egyeztetésre a kormányülés miatt nem kerülhetett sor. A programváltozásról adminisztratív hiba miatt a fafeldolgozók valóban késve szereztek tudomást. Az új időpontot viszont a fafeldolgozók utasították el” – nyilatkozta lapunknak Czajlik Katalin, a miniszter szóvivője, és határozottan elutasította a rejtett privatizációra vonatkozó vádat. „Azon vagyunk, hogy ez ne valósuljon meg. A Fafeldolgozók Szövetsége a minisztérium szerint egy lobbicsoport a sok közül, amely így is megpróbálja érvényesíteni érdekeit. A tárca elsődleges érdeke az, hogy az állami erdőkből az államnak legyen haszna, s nyilván ebből ered a nézetkülönbség” – mondta Czajlik Katalin.

Peter Gogola, az állami vállalat szóvivője szűkszavú nyilatkozatban közölte: „Az állami vállalat jelenlegi vezetése szerint azon cégeknek és képviselőiknek, akik a múltban többmilliós tartozást halmoztak fel az állami vállalattal szemben, s tartozásaikat határidőn túl sem törlesztették, nincs erkölcsi és szakmai joguk bírálni az állami vállalat jelenlegi sikeres gazdálkodását, valamint a szakmailag alátámasztott és megalapozott transzformációs tervezetet.” (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?