Ódor: Sosem titkoltam, hogy magyar vagyok

Ön magyar nemzetiségű, magyar alapiskolába, gimnáziumba járt. Segítette ez, vagy akadályozta önt abban, hogy először a Nemzeti Bank alelnöke, majd a hivatalnokkormány miniszterelnöke legyen?

Ezen a kérdésen nem gondolkodtam. Amikor a privát szférában, majd a pénzügyminisztériumban dolgoztam, soha sem a nemzetiség volt a fő kérdés. De sosem titkoltam, hogy magyar vagyok. Nem volt arról szó, hogy ne jártam volna el Komáromba, a régi iskolámba, vagy akár Magyarországra. Ott és itthon is tartottam magyarul előadást. Lehetséges, abban a dimenzióban segít ez valamit, hogy jobban ismerem, kicsit összetettebben látom a kisebbség problémáit. Természetesen tudjuk azt is, hogy Szlovákiában magyar politikusként, vagy akár közgazdászként nem olyan egyszerű dolgozni. Ugyanakkor én úgy látom, ez a helyzet sokat javult az elmúlt húsz évben. Szerintem az, hogy magyar nemzetiségű személyt nevezzenek ki miniszterelnökké, húsz, vagy harminc éve lehetetlen lett volna Szlovákiában. Most azonban úgy tűnik, senkinek nincs ezzel túl nagy problémája.

Amikor az államfő felkérte önt a szakértői kabinet vezetésére, Zuzana Čaputová tudta, hogy ön magyar?

Nem, nem tudta. Én megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy magyar nemzetiségű vagyok, amire azt válaszolta, hogy nem tudott róla. Én azonban megmondtam neki, hiszen ez még mindig valamennyire téma, bár annyira nem játszik központi szerepet. Ő pedig meg is örült neki, hiszen úgy vélte, minél színesebb a kormány, annál jobb. Üdvözölte, hogy van egy szakember, aki magyar nemzetiségűként fogja irányítani ezt a kormányt.

Nem egy könnyű feladat most az országot vezetni. Miért fogadta el ezt a felkérést?

Sőt, kifejezetten nehéz most az országot irányítani. Azért fogadtam el a múltban is ilyen felkéréseket, mert kihívásként tekintek erre. Amikor például 2003-ban beléptem a pénzügyminisztériumba és próbáltuk az egészet átalakítani, akkor mindenki próbált erről lebeszélni. Azt mondták, ez csak problémákkal, fejfájással fog járni és semmi hasznom nem lesz belőle. De én mindig úgy éreztem, ha Szlovákiában élünk, akkor valamit tennünk kell azért, hogy az ország szekerét valahogy előre toljuk. Én húsz éve az országnak dolgozom, sikerült jó pár reformot létrehozni. Most pedig, amikor egy ilyen nehéz helyzetben kaptam ezt a felkérést, volt bennem egy felelősségérzet. Egyáltalán nem gondolkodtam olyan dolgokon, hogy ha elvállalom, akkor sokkal nehezebb lesz a magán- életem, kevesebb pénzt fogok keresni stb. Ezek nem jöttek szóba. Tényleg arról van szó, hogy meg kell ezt a feladatot csinálni és én szeretem a kihívásokat, ezért aztán úgy éreztem, bele kell fogni.

Ön szerint mennyire megfelelő jelenleg a kisebbségek helyzete Szlovákiában?

Ha megnézzük, mi történt ebben a kérdésben az elmúlt húsz-harminc évben, akkor azt mondhatjuk, jelentős fejlődés ment végbe. Ahol még olyan problémát látok, amelyet a következő években orvosolni lehetne, az például a beruházások témája. Amikor nagyobb beruházásokról gondolkodott az ország, más régiók voltak előtérben. Ez nem azt jelenti, hogy nem jöttek beruházások Dél-Szlovákiába, de lehet nem annyi, amennyire igényt lehetett volna tartani. Most azonban például az első kormányülések egyikén megszavaztunk egy beruházástámogatást Rimaszombatba. Kiemelten fontos, hogy ilyen invesztíciók a déli régióba is érkezzenek. De ehhez magának a térségnek is fel kell készülnie. Nagyon nehéz ugyanis behozni egy beruházást, ha nincs meg a megfelelő fogadókészség arra, hogy egy adott helyen mondjuk egy ipari parkot nyissunk, vagy valami mást, amiben a külföldi, illetve belföldi befektetők fantáziát látnak. Ez nem csupán kifejezetten kisebbségi kérdés, hanem az egész országról szól. Ha tényleg azt akarjuk, hogy a fiatalok itt maradjanak, akkor az, ha csak pénzt kínálunk nekik, nem segít. Munkát, jó egészségügyet, jó iskolákat kell kínálni. Ez pedig, nem csak Dél-Szlovákiára vonatkozóan, az egyik fő prioritás a kormányprogramban. Mindezt azért, hogy a fiatalok ne menjenek el csoportosan külföldre.

A beiktatásakor arról is beszélt, az ön által vezetett hivatalnokkormány a kisebbségeknek is segíteni szeretne. Milyen, a nemzetiségekkel kapcsolatos lépéseket tartalmaz majd a kormányprogram?

Hamarosan a parlament elé terjesztjük a programunkat, amiben lesznek rövid távú prioritások, de olyanok is, amelyek a következő kormánynak próbálnak segíteni abban, hogy mit lehet kezdeni akár a kisebbségekkel is. Egy reformtervezetet próbálunk majd benyújtani arra vonatkozóan, miként lehet segíteni a hátrányos helyzetű kisebbségeknek, illetve minden kisebbségnek. Ebbe bele lehet érteni az egyes nemzetiségeket is. Erre felállítunk egy szakértői csoportot, amely kidolgozza ezt a tervezetet. Egyelőre ezzel a kérdéssel még annyira nem tudtunk foglalkozni, hogy nagyon konkrét dolgokat tudjak mondani. Még csak néhány hete vagyunk hivatalban. De azt meg tudom ígérni, ki fogjuk dolgozni azt a stratégiát, ami arról szól, mit kell annak érdekében tenni, hogy mindenki jól érezze magát Szlovákiában az elkövetkező években.

A kormány, a minisztériumok hatáskörében van néhány nyelvhasználati kérdés is. Egyes közlekedési táblák ügye lehet például ilyen. A magyar nyelvnek a szlovákkal való egyenrangúsításában terveznek-e lépéseket tenni?

Egyelőre ez a kérdés nem volt napirenden, szükség esetén készek vagyunk arra, hogy változtatásokat eszközöljünk.

De napirendre kerül?

Ahogy említettem, most dolgozunk egy kisebbségekre vonatkozó stratégián. Éppen a héten találkozom Bukovszky László kisebbségi kormánybiztossal, akivel megbeszéljük, mik azok a problémák, amiket orvosolni kell, amiket ez a kormány esetleg meg tud oldani. Illetve melyek azok, amelyeket a következő kabinet tud majd orvosolni, nekünk pedig fel kell azokra hívnunk a figyelmet. Egyébként próbáltam először a minisztériumok vezetésével, utána az önkormányzatokkal találkozni, a többiek most kerülnek sorra.

A nemzetiségek, kisebbségek egyes szervezeteivel, civil szervezetekkel tervez hasonló egyeztetést?

Ez most még nem látszik előre, de nem zárom ki, hogy erre is sor kerül. A kormánybiztosok viszont találkozni tudnak minden érdekszervezettel. Rajtuk keresztül is megpróbáljuk felmérni a helyzetet, hogy mik azok a problémák, amelyekre oda kell figyelnünk.

A szlovákiai magyar politikai színtéren felvetődött az a gondolat, hogy némi veszéllyel is jár az, hogy ön magyarként lett az ország miniszterelnöke, hiszen ez azt a képet támaszthatja alá, hogy nincs szükség magyar pártra a parlamentben, a szlovákiai magyarok más úton is érvényesülhetnek a hazai közéletben. Mi a véleménye erről?

Kicsit furcsának tartom ezt a véleményt. Felmerülhetnek olyan gondolatok, miszerint még az is jól van, hogy a magyar pártok a parlamentbe jutási esélyeik növelése érdekében nem tudnak összefogni, illetve hogy hátrány az, ha magyar miniszterelnök van. Szerintem azonban ezekre a kérdésekre egészen másképpen kellene ránézni. Én úgy látom, mindenképpen jó jel, nekem, mint a kisebbség tagjának is, hogy már nem akkora kérdés Szlovákiában, milyen a miniszterelnök nemzetisége. Ez pedig számomra nagyon fontos, hiszen egy új utat jelölhet ki mindez a többiek számára. Ha azonban egy más oldalról nézzük meg ezt az egészet, akkor nem mondhatjuk, hogy mindez pótolni tudja azt a munkát, amelyet egy magyar nemzetiséggel foglalkozó párt tud elvégezni. Ugyanakkor itt el kell mondani azt is, hogy szerintem az ország déli részéről érkező pártoknak is kicsit átfogóbban kellene az ország jövőjére néznie. Tehát nem csak a nemzetiség szűk szempontjából. Persze ez utóbbi is nagyon fontos, vagyis a nemzetiség, a nyelv, a kultúra, de itt az idő, hogy az országot terhelő nagyobb problémákról is gondolkodjanak. Úgy látom, az, hogy Szlovákiának magyar nemzetiségű miniszterelnöke van, segíteni tud abban, hogy új témákról tudjunk beszélni. Olyanokról, amelyekben a problémák azonosak más nemzetiségek vagy akár a többségi szlovák lakosság gondjaival. Egy ilyen helyzet nem azt az esetleges reakciót váltaná ki, hogy a kisebbségek már megint akarnak valamit, vagy akár, hogy „veszélyt” jelentenek. Sokkal inkább azt, hogy a nemzetiségi identitásuk megőrzése mellett ugyanazt akarják, amit mindenki, jól akarnak élni Szlovákiában. Próbáljunk tehát olyan témákat is keresni, amelyekben közös nyelvet beszélünk.

Önt egyébként korábban megkereste bármelyik magyar párt azzal, hogy működjön együtt velük?

Igen, korábban felmerült ilyesmi. A szlovák pártok azonban többször kerestek, mint a magyarok.

Mi a véleménye arról, hogy a szlovákiai magyar politikum nagymértékben összefonódik a magyar kormánnyal? Az MKP-nak például stratégiai partnere a magyar kabinet.

Minden ország törekedik arra, hogy valamilyen szinten kapcsolatban tudjon maradni a határon túli kisebbségeivel. Ez teljesen rendben van. Én azonban ezzel a kérdéssel nem annyira foglalkoztam. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy mi itthon próbáljuk a maximumot elérni annak érdekében, hogy az országnak és ezáltal a magyar kisebbségnek is jobb legyen.

És ha már Magyarországnál vagyunk, a magyar kormány jelentős tevékenységet folytat Szlovákia területén. Iskolákat, óvodákat, templomokat újít fel, támogatja a hozzá lojális intézményeket, a nar- ratíváit terjesztő médiumokat, illetve történelmi épületeket vásárol. Önnek ezzel kapcsolatban mi az álláspontja?

Már utaltam rá, minden ország érdeke, hogy a határain kívül élő kisebbségeit támogassa. Mindez nem nagy probléma ott, ahol ez nem ütközik az adott állam, a kisebbségnek otthont adó ország érdekeibe, illetve ehhez egy jó együttműködés és információcsere is társul arról, hogy ki, mit, milyen szinten, milyen mértékben akar csinálni. Ugyanakkor ha ez valamilyen szinten ütközik azzal, amit az adott ország képvisel, akkor erről egy jobb párbeszédet kell létrehozni. Egy bizonyos szinten az ilyen határon túlra adott támogatás normális dolog.

A korábbi szlovák külügyminiszter, Rastislav Káčer azt mondta, ha Oroszország elfoglalta volna Ukrajnát, a magyar kormány területi követelésekkel lépne fel Szlovákiával szemben. Egész pontosan a következőket mondta: „Ha Vlagyimir Putyin sikeresebb lett volna és most a keleti határainknál lenne, azt gondolom, sajnos már ma közvetlenül ilyen követelésekkel kellene szembenéznünk.” Ön szerint Káčernek igaza van?

Nem most hallom ezt az állítást először. Amikor először találkoztam ezzel, kicsit eltúlzott reakciónak tartottam. A mostani külügyminiszter, Miroslav Wlachovský például inkább egy konszenzusra törekvő személy, így ő talán máshogy fogalmazott volna. Én magam nem hiszem, hogy lenne egy ilyen közvetlen veszély. Nem tudom egyébként, miért kellene a korábbi külügyi tárcavezető kijelentéseit kommentálnom. A mostani külügyminiszter szerintem egészen racionálisan kezeli a kétoldalú kapcsolatokat. Nemrég járt Csehországban, Lengyelországban és most készül Budapestre. Nekünk az az érdekünk, hogy itt a régióban is mindenkivel nyíltan tudjunk beszélni, de ne kelljen, akár az ilyen, kissé elhamarkodott mondatok nyomán, újabb és újabb problémákba futnunk a két ország kapcsolataiban.

Beiktatása óta beszélt már Orbán Viktorral?

Még nem.

Mikor találkozik majd vele legközelebb?

Valószínűleg az európai vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján találkozunk majd, vagy a V4-találkozón Pozsonyban. A külügyminiszter úrral elosztottuk egymás között az ilyen látogatások feladatát. Én azokon a találkozókon veszek részt, amelyeket közös uniós, vagy más, hasonló nemzetközi egyeztetések alkalmából hívnak össze. Ő pedig majd egyenként igyekszik végigjárni a partnerországokat.

Az uniós találkozókon, akár informálisan, beszél majd a magyar kormányfővel?

Persze, természetesen. Nem is lehetne kihagyni, hogy a két ország viszonyáról akár informálisan beszéljünk.

Indítványozza-e, hogy V4-es formátumban egyeztessenek például az Európai Tanács ülései előtt?

A V4-es országoknak vannak közös érdekeik, de olyan pontok is vannak, amelyekben eltér a véleményük. Nem vagyok annak a híve, hogy minden kérdésben közös V4-es álláspontot alkossunk. Nagyon is el tudok képzelni olyan ügyeket, amelyekben nem tudunk megállapodni. Ugyanakkor vannak olyan esetek, amikor csak nehezen tudnánk más döntést hozni, mint a többi V4-es ország. Szeretnénk konstruktív tagjai lenni ennek a csoportosulásnak, de nem minden áron. Nem fogunk minden kérdésben egyeztetni. A V4-es csúcstalálkozókkal kapcsolatban pedig el tudom mondani, hogy a közeljövőben is sor kerül egy ilyen formátumban tartott egyeztetésre itt, Pozsonyban. Ez jó, hiszen vannak olyan régióbeli kérdések, amelyekről tárgyalnunk kell. Az uniós csúcsok előtt tartott egyeztetéseket viszont nem fogunk nagyobb frekvenciával tartani, mint amilyennel ezek az elmúlt időszakban történtek. Hiszen sok olyan terület van, ahol inkább más a véleménye Csehországnak és Szlovákiának, mint Magyarországnak és Lengyelországnak. Nem tervezem, hogy sokkal többet találkozunk ezen a szinten. Ráadásul mi az euroövezetnek is tagjai vagyunk, ez is egy plusz egyeztetési kört jelent.

Ön is említette, hogy a V4-es országok nem minden kérdésben értenek egyet. Ilyen például az Ukrajnához, az ottani háborúhoz való viszony is. Az ön kormánya a júliusi NATO-csúcson Vilniusban támogatni fogja, hogy Kijev a jövőben a szövetség tagja legyen?

Éppen kedden volt itt Pozsonyban a Bukaresti 9-ek csúcstalálkozója. Ennek a formátumnak Szlovákia és Magyarország is a tagja. A mostani találkozón itt volt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is. Egy közös álláspontot is elfogadtunk. Jelenleg nem is az a kérdés, hogy bizonyos körülmények között befogadjuk-e a szövetségbe Ukrajnát, hiszen erre vonatkozóan 2008-ban már született valamiféle döntés. Ugyanakkor nem kellene azt várni, hogy ez nagyon gyorsan megtörténik. Inkább egy kommunikációs váltás lesz majd látható, ha sikerül ezt Vilniusban átvinni. Ez arról szól, hogy vannak a belépésnek bizonyos feltételei, amelyeket Ukrajnának valószínűleg nem kell majd teljesítenie. De ez nem azt jelenti, hogy az ország tagsága napirenden van, főleg nem akkor, amikor ott háború van. Nem hiszem, hogy Ukrajna felvételével egy villámgyors folyamatra kell számítanunk. Inkább ez az egész arról szól, hogy a támogatásunkról fogjuk biztosítani Ukrajnát.

A hivatali ideje alatt készül Kijevbe?

Ahogy említettem, egyelőre olyan találkozókra igyekszem menni, ahol több kormányfő is van, így egyszerre tudok többekkel találkozni. A kétoldalú találkozókat a külügyminiszterre hagyom. Ugyanakkor nem zárom ki, hogy Kijevbe látogassak.

Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában már találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Miről beszéltek, milyen benyomást tett önre?

Éppen mellettem ült a találkozón. Ezt egyébként én előre nem tudtam. Érdekes volt azt látni, hogy mennyire elhatározott valaki annak érdekében, hogy az országát megvédje a külső agresszióval szemben. Határozott, de egyben nyugodt ember benyomását tette rám. Egyáltalán nem valamiféle hisztérikus figura, aki minden áron próbálná meggyőzni az embert, hanem higgadt érveket hozott fel. Ugyanakkor nagyon elszántan beszélt arról, mik a tervei Ukrajnával.

Amikor az ön kormánya hivatalba lépett, leszögezték, hogy folytatni fogják azt a politikát, amely szerint Szlovákia támogatja Ukrajna önvédelmét az orosz agresszióval szemben. Hogyan magyarázná el az olvasóinknak, hogy Szlovákiának miért kell támogatnia Ukrajnát?

Mi már az elején abból indultunk ki, hogy Szlovákia tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak is. A NATOpedig arról szól, hogyan tudjuk magunkat megvédeni nemcsak saját erőfeszítés által, hanem közös erőből is. Egy ilyen szempontból ha valaki azt látja, hogy a szomszédnak ég a háza, akkor miért ne menne oda egy vizes vödörrel, miért ne segítene eloltani a tüzet? Ez most nem arról szól, hogy az ukránok provokálták volna ki a háborút. Hanem az történt, hogy valaki megtámadta az országukat és azt követeli, hogy azok a területek, amelyek eddig Ukrajnához tartoztak, más állam részei legyenek. Ez semelyik ország számára nem lehet elfogadható, amely hosszú távú békét szeretne. Persze, rövid távra vonatkozóan sokan mondják azt, hogy ha nem védekeznének, akkor már vége lenne a háborúnak. De gondoljunk bele, ha valaki éppen erőszak áldozatául esik, annak sem mondanánk, hogy ne ellenkezzen, mert akkor gyorsabban túl lesz a megerőszakoláson. Ilyen szempontból egyáltalán nem értem azokat, akik azt mondják, hogy az ukránok mindenféle ellenállás nélkül adják oda a területeiket egy másik országnak. És ahogy elmondtam, mivel a NATO tagjai vagyunk, a szövetség konstruktív tagjai akarunk lenni. Ha azt szeretnénk, hogy megmaradjon ez a közös védelem, akkor nem fogadhatunk el olyan stratégiát, hogy ebből a rendszerből azokat a dolgokat válogatjuk ki, amelyek nekünk megfelelnek, míg a többire nem figyelünk oda. Ha valaki belép egy klubba, akkor az nemcsak arról szól, hogy azzal csak előnyök társulnak, hanem az ilyesmivel valamennyi felelősség is jár. Mi így tekintünk a NATO-tagságunkra is.

Magyarország ugyanakkor elutasítja, hogy Ukrajnát katonailag is támogassa. Mit gondol, Budapest miért van ezen az állásponton?

Ezt nem tőlem kell megkérdezni.

Ön az előbb arról beszélt, a NATO klubjába való tartozással nem csak előnyök, hanem felelősség, vagyis kötelesség is jár. Ezek szerint Magyarország ezeket a kötelezettségeket nem teljesíti maradéktalanul?

Minden államnak joga van olyan álláspontot képviselni, amilyet akar. Csak aztán ha valaki elég sokáig foglal el a NATO vélekedésével szembeni álláspontot, akkor egy idő után a többiek megkérdőjelezik, hogy az érintett állam miért tagja a szövetségnek.

A szlovákiai közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy a társadalom egy jelentős része nem támogatja, hogy az ország segítse Ukrajnát. Mit gondol, mi okozza, hogy ez a vélekedés ennyire elterjedt?

Ennek egy régebbi oka van. Az elmúlt időszakban nem figyeltünk oda eléggé arra, hogy sok csatornából, a közösségi médiából folyik az orosz propaganda. Eleinte ez csak egyszerű üzenetek formájában fogalmazódott meg. Ilyeneket lehetett, olvasni, hogy a szlávok támogassák a szlávokat stb. Aztán jött a koronavírus-pandémia. Volt egy hisztéria azzal kapcsolatban, hogy valamiféle sötét erők az oltáson keresztül mikrocsipet akarnak az emberekbe juttatni. Sajnos ezt a propagandát nem tudtuk megállítani és ez az egész lényegében folyamatosan ment át egy Oroszország melletti propagandába. Ez ellen viszont nekünk, mint a kormánynak harcolnunk kell. Persze nem úgy, hogy aki ezt a propagandát elhitte, azt erőszakkal próbálnánk átváltoztatni NATO-hívekké. Hanem azt a problémát próbáljuk megoldani, hogy ezek az emberek a propaganda által bekerültek bizonyos véleménybuborékokba, amelyekből nehéz kijönni. Én egyáltalán nem hiszem azt, hogy az ország ötven százalékát valamilyen extrém magatartás jellemezné. Ez tényleg arról szól, hogy csak egy oldalról kapják az információt. A szakértői kormányunk ezt megpróbálja majd ellensúlyozni. Nekünk hivatalnokkormányként nincs szűk értelemben vett politikai célunk, mi megpróbáljuk elmagyarázni azt, hogy miért kell Ukrajnának segíteni. Mert hogy ha nem segítünk, és az oroszok itt lesznek a keleti határunk túloldalán, akkor nem a GDP két százalékát fogjuk majd védelemre fordítani, ahogy azt jelenleg kell, hanem talán akár négyet, ötöt. De akár a hidegháborús évek is visszajöhetnek. Ezért nagyon fontos az, hogy nyíltan és érvelve kommunikáljunk az emberekkel. Csak úgy lehet őket a másik oldalra állítani, ha elmondjuk, miért fontos ez számukra nemcsak politikai, hanem gazdasági és védelmi szempontból is.

Szlovákiában ezzel együtt is több olyan politikai szereplő van, aki az ukrajnai háború kapcsán oroszpárti narratívákat képvisel, vagy legalábbis a retorikában ellenzi a Kijevnek való segítségnyújtást. Ön mit gondol ezekről a politikai hangokról. Ezeknek az eredetét is az orosz propagandában látja?

Ez annak a vetülete, hogy a felmérések szerint csak az ország lakosságának 40 százaléka hiszi azt, a háborúért Oroszország a felelős. A politikai pártoknak ugyanis az a célja, hogy minél több választójuk legyen. Egyes pártok pedig megpróbálják megcélozni azokat a választókat, akik nem Moszkvát tartják felelősnek a háborúért. Nagyon egyszerű is ebben az orosz propaganda által létrehozott hangulatban ezekre a választókra vadászniuk. Sokkal nehezebb volna a számukra, ha megpróbálnák elmagyarázni a szavazóknak, valójában hogyan gondolkodnak a témáról. Így aztán az említett politikai nézetek egy része egy látszatstratégia. Nem hiszem ugyanis, hogy mindegyik ilyen párt meg lenne győződve arról, amit beszél, csak hát jön a választás, kell nekik a szavazó. Ugyanakkor Szlovákiában van egy elég jelentős olyan erő is, amely meg van győződve arról, hogy ki kellene lépni a NATO-ból, az Európai Unióból, illetve valamilyen szinten az orosz befolyás alá kellene tartozni. Őket én egyáltalán nem értem, ugyanis egyszer már tartoztunk oda. De akkor negyven évig nem mentünk jó irányba, sőt, teljesen ellenkező irányba haladtunk, mint akár csak a szomszédos országok, például Ausztria. Elegendő, ha valaki átmegy a határon, és megnézi hol tart Ausztria, illetve megnézi képeken, hol tart Oroszország, azonnal választ kap arra, hová kellene tartoznunk.

Két kategóriát említett, az egyikbe azok tartoznak, akik valóban elhiszik ezt az Oroszországból érkező narratívát és azokat, akik ezt politikai célokra használják fel. A Smer pártot melyik kategóriába sorolja?

Én nem szeretnék az egyes párokról nyilatkozni. Szerintem ezt mindenki el tudja dönteni maga is, hogy hová sorolja be őket.

Három hete úgy nyilatkozott, két-három héten belül eldől, hogy leváltja-e Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját. Hogyan döntött?

Úgy döntöttem, hogy egyelőre marad a tisztségében. De két feltételt szabtam. Az egyik az, hogy semmilyen szinten ne avatkozzanak be a rendőrség munkájába, ne próbálják meg befolyásolni azokat a nyomozásokat, amelyekben politikai pártok tagjai is érintettek. A másik feltétel, hogy az SIS-ből ne szivárogjanak ki információk az egyes politikai pártok felé. Ha ezt a két feltételt megtartja, maradhat. Ha nem, akkor mennie kell.

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztosnak a hivatalában való megtartásáról, vagy leváltásáról döntött már?

Mivel nagyon kevés az időnk, ezért egyelőre nem az volt a legfontosabb, hogy leváltsunk mindenkit. Ez több kormánybiztosra is igaz. Jelenleg próbálok találkozni mindenkivel. A héten a Bukovszky Lászlóval való egyeztetésre sem azzal megyek, hogy le szeretném őt cserélni. Próbálom eldönteni, hogy ki mennyire csinálja jól a munkáját, beleértve a kormánybiztos urat is. Ha meggyőz arról, hogy jól végzi a feladatát, akkor nekem egyáltalán nincs okom arra, hogy öncélú személycseréket hajtsak végre. Egyébként ott csináltuk a legnagyobb személycseréket, ahol a minisztereknek szüksége van arra, hogy három-négy közeli munkatárssal tudjanak együtt dolgozni, akikre támaszkodhatnak. Most ugyanis nincs időnk arra, hogy teljesen átszervezzük a minisztériumokat. A jelenlegi helyzetet inkább úgy kell elképzelni, hogy jön pár ember, néhány „ejtőernyős kommandós” az egyes minisztériumokba, és megpróbálják a rendelkezésünkre álló időben javítani a folyamatokat az egyes tárcáknál. Senki nem várhatja azt tőlünk, hogy még a takarítókat is kirúgjuk és teljes minisztériumokat próbáljunk átszervezni.