„Nyitottság, nyitottság, nyitottság”

Kiküldetése alatt melyik volt az a pillanat, amelyre a legszívesebben emlékszik?
Sok ilyen emlékem van. Amelyik talán legközelebb áll hozzám, hogy évente egyszer Torna mellett felmentünk a hegytetőre, és megkoszorúztuk a magyar katonasírokat. Ez számomra azért is fontos, mert én továbbra is keresem a nagyapám sírját, akit 1945-ben halottá nyilvánítottak, de nem tudjuk pontosan, hol halt meg. Királyrévben a temető sarkában felavatott lélekharang szintén egy ilyen momentum. A diplomáciai munka ezen emberi oldala nagyon közel állt hozzám.

Mi a helyzet a negatív emlékekkel? Mi volt a legforróbb helyzet, amibe belekerült?
A legkellemetlenebb emlékeim a politikai feszültségekhez kötődnek. Sólyom elnök úr kitiltása az egyik ilyen kudarcélmény volt. Ezt az esetet jogdiplomáciai szempontból még sokáig fogják elemezni. Kudarcként könyvelem el azt is, amikor eldőlt, hogy a szlovákiai magyar politikai elit egy része kivált az MKP-ból.

Miért tartja ezt negatívumnak?
Hosszú távon lehet csak reális értékelést adni, hogy ez gyümölcsöző lesz-e vagy sem. Én eddig inkább csak a negatívumait tapasztaltam, és úgy gondolom, hogy ilyen nagyságú közösség csak egységes politikai képviselettel tudja hatékonyabban érvényesíteni az érdekeit.

Az MKP mint egyedüli magyar kisebbségi párt viszont inkább kivételnek számított a Kárpát-medence magyar pártjai közt, Szerbiában és Romániában is megosztott a magyar politikai képviselet.
Én a magyarországi kisebbségi politikából jöttem, és azt láttam, hogy sokkal könnyebben érvényesülnek azok a közösségek, ahol a meglévő belső vitákat belül lefolytatták, és kifelé egységes politikát folytatnak. De ez minden közösségnek a saját döntése. Szlovákiában is láttunk már többpárti magyar politizálást. Jelenleg szintén egy kísérlet zajlik, és csak remélni merem, hogy jelentősebb kár nem származik belőle.

Ön tavaly a parlamenti választások éjszakáján megjelent a Híd székházában, viszont hangsúlyozta, hogy szigorúan magánemberként van ott.
Ez egy érdekes éjszaka volt, megjelentem az SaS és az MKP székházában is. Amikor az exit poll eredmények alapján úgy tűnt, hogy a Híd és az MKP is bekerül a parlamentbe, megvalósulni látszott az, amiről a politikusok azt mondták, hogy ez a maximum, ami az itteni kisebbségi politizálásban elérhető. Hajnalra viszont kiderült, hogy néhány ezer szavazat híján ez nem valósul meg.

Milyen a viszonya a Híd politikusaival?
A párt képviselőivel kiegyensúlyozott viszonyom volt, kormányzati szerepvállalásuk után ez folytatódott. A magyarországi politika is azt hirdette, hogy válasszuk külön a pártkapcsolatokat a kormányzati kapcsolatoktól. A Híd által vezetett minisztériumoknak a magyarországi társminisztériumokkal gyakorlatias és mindennapi kapcsolatuk van, ez remélem így is marad. Ugyanez jellemző a Radičová- és az Orbánkormány kapcsolataira is.

Milyennek látta a Fico-kormány külpolitikáját, és milyennek a Radičová-kormányét?
A diplomatáknak nem tisztük, hogy minősítsenek, úgy fogalmaznék, hogy más volt. Mindkét országban változások történtek, más koncepciókkal rendelkező kormányok jöttek, és úgy tűnik, hogy a néppárti típusú kormányok együttműködése gyümölcsözőbb és gyakorlatiasabb, mint a szocialista típusúaké. Ebben viszont szerepe lehet a magyar EU-elnökségnek, és a szlovák V4-elnökségnek is.

Miért volt olyan sikertelen a Fico- és a Gyurcsány-, illetve Bajnai-kormány párbeszéde?
A szlovák kormánykoalíciónak akkor része volt a Szlovák Nemzeti Párt, melynek retorikája kiterjedt az egész kormányzatra, ezzel pedig Magyarországnak borzasztó nehéz volt bármit is kezdenie.

Milyen változásokat érzékelt a Radičová- és a Ficokormány külpolitikája között?
Minden kormányt a választói minősítenek. A jelenlegi szlovák kormány lépéseit magyar szempontból pozitívan értékelem, nagyon mély és gyakorlatias együttműködés zajlik. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy mindkét külügyminisztérium úgy gondolta, a magyar EU-elnökséget és a szlovák V4-elnökséget teljes körűen össze kell hangolni. Tervezhető módon lehetett építkezni az elmúlt évben, ez a korábbi időszakra nem igazán volt jellemző. Akkor egy-egy találkozó után úgy tűnt, hogy felépítettünk valamit, de a rákövetkező hónapokban ez összedőlt.

Mennyire érezte meg nagykövetként, hogy a Ficokormány igyekezett mindig kiaknázni a magyar témát?
A szlovák politikában ma is megvannak ezek az erők, bizonyos belső okok hatására szeretettel veszik elő a magyarkérdést, ezzel a közvélemény figyelmét könnyű elterelni más témákról. Egy ország szerintem akkor tud sikeres lenni, ha elsősorban önmagával, a jövőjével, és nem másokkal foglalkozik. Szlovákia sikeres ország, a szlovákság sikeres nemzet, erre bizonyíték az is, hogy az elmúlt ezer év viharaiban fenn tudtak maradni. A gazdasági mutatók szerint Szlovákiának jól megy, én ettől kezdve nem látom okát a bizonytalanságnak. Szlovákia nemzeteinek bátran vállalniuk kell a saját teljesítményeiket, önmagukkal szembenézni, és akkor könnyebb lesz a múltba is visszatekinteni.

Lát erre esélyt a közeljövőben?
Bizonyos fokig naivitás ezt várni, néhány évtizedig ez még nem fog megváltozni. De ez egykor így volt Magyarországgal is, több száz évig mindig az osztrák sógorokhoz hasonlítottuk magunkat, ami egyébként jó viszonyítási alap volt, mert egy lépéssel mindig előttünk jártak. Ezen túl kell lépni, ez még vár a szlovákokra. A magyarok és a szlovákok viszont ellenségek soha nem voltak, az együttélés a Magyar Királyságban vagy a Habsburg Monarchiában mindig harmonikus volt. Össze sem vethető a két nép viszonyrendszere például a háborúkkal tarkított közös német–francia múlttal.

Létezik valamilyen professzionális diplomáciai hozzáállás a múlt vitáinak kezeléséhez?
Én azt hiszem, hogy igen, szlovák–magyar viszonylatban működik a közös történészi vegyes bizottság. A történészekre kell hagyni, hogy ezeket a dolgokat vizsgálják. A múltban sajnos sokszor politikusok mondtak ki történelmi igazságként beállított tételeket, amiket az áltörténészek átvettek. Ha a politika beavatkozik a történelembe, annak lehetnek negatív következményei is, gondoljunk a pozsonyi Szvatoplukszobor körül kialakult belső vitákra. A történészek tehát megfogalmazzák saját igazságaikat mindkét oldalon, ezeket pedig összevetjük. Teljesen természetes, hogy más népcsoportok igazságai más élethelyzetükből fakadóan eltérőek lehetnek.

Hogyan látta a szlovákiai magyarokat, amikor idejött, és milyennek látja őket most?
Nekem előtte elsődlegesen a magyarországi szlovák közösségen keresztül voltak kapcsolataim Szlovákiával. Amikor idejöttem, meglepett az az öntudatosság, amely a határon túli közösségekben van. Sokkal inkább becsülik például a történelmet. Az anyaországban ez természetes és megszokott. Itt pedig a közösség maga szervezi a megemlékezéseket, maga érzi fontosnak, hogy megemlékezzen a múlt eseményeiről. A tudatos vállalás szintje az, ami nemzetépítő erőként munkál a határon kívül rekedt nemzettestekben.

Térjünk rá a magyar uniós elnökségre. Mitől lesz ez az elnökség nevezetes még évek múlva is?
Azt szokták mondani, hogy az első elnökség mindig emlékezetes. Európa szempontjából szerintem nagyon fontos volt, hogy a magyar elnökség megkavarta az állóvizet. Azokhoz a gazdasági döntésekhez, amelyeket az elmúlt fél évben meghoztak és előkészítettek, szükség volt új gondolatokra. Néhány éve még szentségtörés volt külön adókról beszélni a válságkezelés kapcsán. Ma már szinte minden európai ország használja azokat a lépéseket amelyeket Magyarország az elsők között kezdett alkalmazni. Vagy például a költségvetési hiány számításának az átalakítása és a nyugdíjpénztárak beszámíthatósága érdekes és új szakmai gondolatok voltak. Nem álltak le a csatlakozási folyamatok sem, az észak-afrikai válságok ellenére a keleti szomszédságpolitika is fontos maradt.

Hogyan teljesített a magyar szakmai apparátus?
Lendületes közigazgatási munkát tudtunk folytatni Brüsszelben, holott hat-hét éves uniós tagként még nem igazán tudtuk, hogyan működik az EU. Megtanultuk működtetni az unió több tízezres apparátusát. Azt szokták mondani, az első elnökséggel lesz valaki igazából uniós tag, ugyanis akkor érzi egy ország, hogy nem egy a huszonhétből, hanem az ő gondolatai, ötletei lehetnek az elsők. Ez viszont, hangsúlyozom, nem működhetett volna, ha a visegrádi országok nincsenek mellettünk, és nincs a Visegrád+ rendszer. Ezekben látom az elnökség sikerét. A sort lehetne folytatni egy sor konkrétummal, a horvát csatlakozási tárgyalás lezárásával, a Duna-stratégiával, a romastratégiával, melyek tényleges eredményét a jövő mutatja meg.

Milyenek a visszhangok?
Az eddigi visszajelzések egyértelműen sikeresnek ítélik meg a magyar EU-elnökség tevékenységét. Egyesek azt mondják, majdhogynem túlontúl aktívak voltunk, főleg az előző belga elnökséggel összevetve. Most pedig segítünk a lengyeleknek, hogy soros elnöklő országként ezt a lendületet tovább tudják vinni.

Sokak szerint kudarcként értékelhető, hogy a keleti partnerségi csúcsot nem Magyarországon, hanem Lengyelországban rendezték meg, holott ezt az éppen elnöklő országban szokták.
A fehérorosz választások miatt nehéz lett volna olyan csúcsot rendezni, amelyen az összes keleti partner ott van. Egyébként már korábban megegyeztünk, hogy a csúcsot közös lengyel–magyar elnöklettel fogjuk megtartani. Én abban semmi problémát nem látok, hogy erre nem Budapesten, hanem Varsóban került sor.

Bírálták az elnökséget szimbolizáló szőnyeget is, amely a történelmi Magyarországot ábrázolta.
Korábban a cseh elnökség alatt is kritizáltak egy hasonló művészi alkotást. Az én véleményem, hogy a legszerencsésebb elsősorban a művészt, az alkotót összehozni a kritikusokkal. Meghallgatni őt arról, milyen jelentést szánt az alkotásának. Manapság nem hiszem, hogy Magyarországon művészeknek lehetne politikai megrendelést adni, hogy ilyet vagy olyat alkossanak.

A szlovén miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy Magyarországot az elnökség után elszigetelnék.
Ezekkel a hírekkel szerintem különösebben nem kell foglalkozni, a szlovén miniszterelnök már jelezte, hogy tisztázná ezt az ügyet. A sajtó valószínűleg nem teljes hitelességgel adta át az elhangzott szavak jelentését. Egy ilyen gondolatot képtelenségnek tartok. Állami szinten olyan szoros kapcsolatrendszereink vannak szomszédainkkal, szövetségeseinkkel, köztük Szlovákiával is, amelyek ezt lehetetlenné teszik.

Mit vár az utódjától?
Egy fiatal karrierdiplomata kolléga érkezik hamarosan Pozsonyba, aki eddig több térségi országban dolgozott, Balogh Csabának hívják. Már a szlovák állam is megadta a beleegyezését. Remélem, a nagykövetség tevékenysége, amely a szakmai munkára helyezi a hangsúlyt, vele tovább folytatódik.

Egy mondatban mit tudna tanácsolni a következő pozsonyi magyar nagykövetnek?
Nyitottság, nyitottság és nyitottság. A felvidéki magyarság problémái iránt és a szlovák politikai elit iránt is, hiszen fontos, hogy ismerjük a problémák okait. Ha lezárunk bizonyos ajtókat, úgy nagyon nehéz dolgozni.

Mihez kezd a megbízatás után?
A magyar külügyi rendszer értelmében két évet otthoni szolgálatban kell töltenem. A külügyminisztériumban folytatom a pályafutásomat. A múlt héten egyébként a miniszterelnök úr azt javasolta, hogy könyvben írjam meg az elmúlt öt év magyar–szlovák diplomáciai történéseit. Nagyon gondolkodom a felkérésen, ha az élet úgy hozza, neki is állok.