Nyílt levelet írtak a nemzetiek Bauer Editnek

Pozsony.

Pozsony. Miután a Smer és a HZDS a hét végén előhúzta a magyar kártyát – így próbálva minél több szlovákot vasárnap az urnákhoz csalogatni –, a Szlovák Nemzeti Párt is aktivizálta magát: Viliam Oberhauser alelnök nyílt levelet írt Bauer Editnek, az MKP európai parlamenti választási listavezetőjének, s „lerántja a leplet” a magyarokról. „Ön szerint helytelen előhúzni a magyar kártyát, és alaptalanok az MKP-politikusok EP-ben való viselkedésével kapcsolatos aggodalmak, hiszen nem Szlovákia, hanem a választópolgárok érdekeit fogják képviselni. Hát ezzel a megállapítással fején találta a szöget!” – olvasható a levélben. Oberhauser szerint a magyarok lélekszámát tekintve az MKP-t egyetlen európai mandátum illeti meg, viszont ha kevés szlovák megy el szavazni, fennáll a veszély, hogy akár 5-6 kisebbségi is bekerül az EP-be, s ott a magyar nemzetet fogják képviselni. Legalábbis az alapján, ahogyan az MKP politikusai helyi és országos szinten viselkednek, erre lehet következtetni. „A vízerőmű, a státustörvény és más vitás kérdés kapcsán az MKP Budapest pártját fogta. Bugár, Csáky, Duray Dél-Szlovákiában szoboravató ünnepségeken vesznek részt, a szlovák helyett a magyar himnuszt éneklik, a koszorúkat magyar állami jelképekkel díszítik” – nehezményezi az SNS. Miroslav Kusý politológus szerint a nemzetiek fel akarják hívni magukra a figyelmet, mondván: majd ők megvédik a nemzetet a magyaroktól, mert óriási a veszély! „Lejárt lemez. Az Európai Unióról és intézményeiről az egyszerű emberek keveset tudnak, nem is akarnak szavazni. A szlovákok ezért a vasárnapi választás előtt most riogatással próbálják mozgósítani szimpatizánsaikat” – magyarázta lapunknak Kusý, aki szerint nincs semmi rossz abban, ha a szlovákiai magyarság politikai képviselete a magyar nemzet szimbólumait használja. „Különbséget kell tenni nemzeti és állami jelképek között. A szlovákoknak és magyaroknak egyaránt joguk van használni saját szimbólumaikat, ez az önmeghatározás fontos eszköze. Ha egy cseh vagy ukrán közösség avatna szobrot Szlovákiában, szintén saját jelképeikhez nyúlnának” – tette hozzá az emberjogi aktivista. Oberhausernek az sem tetszik, hogy azokban a községekben, ahol a polgármester vagy a képviselő-testület tagjainak többsége magyar, anyanyelvükön tárgyalnak. Sőt a SNS szerint olyan döntéseket hoznak, melyek csak a magyarokra nézve kedvezőek, a szlovákokat viszont diszkriminálják. Ennek példája egy komáromi szlovák iskola bezárása. „A kisebbségi nyelvhasználatot törvény szabályozza, és mindenkinek jogában áll szólnia anyanyelvén. Aki nem ért hozzá, az csak laikus támadásokra képes” – mutatott rá Kusý. (sz.a.)

Ami jó lesz Budapestnek és Európának...

Pozsony. Bauer Edit szerint nem meglepő, hogy a Szlovák Nemzeti Párt előhúzta a magyar kártyát. Lapunknak kifejtette: az EP a választópolgárokat képviseli, és az MKP tagjai nem politikailag tartoznak a magyar nemzethez, hanem nyelvükkel és kultúrájukkal kötődnek a magyar közösséghez, mely ugyancsak újraegyesülhet Európában. „Az SNS nem tudja, mi történik Európában, mit jelent az újraegyesítés. Európa nem a szlovák–magyar konfliktusokról szól, az sem biztos, hogy lesznek ilyenek, és ha lesznek, nem biztos, hogy az Európai Unió lesz hivatott ezeket megoldani. Ami jó lesz Magyarországnak és Európának, nem szükségszerűen lesz rossz Szlovákiának” – mondta. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?