November 10-től nem engednek be minden ukrán állampolgárt Szlovákiába

koronavírus rendőrség határ

November 10-től ideiglenesen korlátozzák az ukrán állampolgárok belépését a Szlovák Köztársaság területére.

A tilalom alól több kivétel is van. Nem vonatkozik például azokra, akiket az Európai Gyógyszerügynökség vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal oltottak be, illetve azokra az ukránokra, akiknek Szlovákia területén van az állandó lakhelyük. A TASR hírügynökséget Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta pénteken.

Továbbra is átléphetik az ún. külső határt azok, akiket valamilyen kapcsolat fűz egy szlovák állampolgárhoz vagy egy olyan személyhez, akinek a Szlovák Köztársaság területén van az állandó lakhelye. Bárdyová példaként a házastársi, illetve a szülő-gyerek kapcsolatot említette.    

Kivételt élveznek azok a személyek is, akik szerepelnek a Szlovák Közegészségügyi Hivatal aktuális listáján, például a fuvarozók.

Szlovákia a korlátozást az EU Tanácsának 2020. június 30-án kiadott ajánlásával összhangban vezette be. Az országlistáról, amelyre az ajánlás nem vonatkozik, november 10-én lekerült Ukrajna és Szingapúr is. "Ha egy be nem oltott ukrán állampolgár nem tartozik az említett ajánlás által meghatározott kivételek közé, és be kíván lépni a Szlovák Köztársaság területére, például turisztikai céllal, a külső határon meg fogják tagadni tőle a belépést" - fejtette ki a szóvivő.

A külföldről érkező személyekre továbbra is vonatkoznak a Szlovák Közegészségügyi Hivatal aktuális rendelete által előírt kötelezettségek. A külső határon minden Szlovákiába belépni kívánó személyt ellenőriznek, az ún. belső határokon továbbra is szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel kell számolni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?