NKÚ-elnök választása – Fico: Frešo a szavazás meghiúsítását kérte tőlem

Pozsony |

<p>Pavol Frešo SDKÚ-elnök állítólag háromszor-négyszer is találkozott Robert Fico miniszterelnökkel, a Smer vezetőjével, és arra kérte: a kormánypárt akadályozza meg az SaS-jelölt megválasztását a számvevőszék (NKÚ) élére. Ezt maga Fico állítja.&nbsp;</p>

A kormányfő a közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában azt mondta, Frešo az NKÚ-elnök megválasztásának meghiúsítását kérte tőle. A vitaműsorban szereplő SDKÚ-elnök erre felhívta Fico figyelmét arra, hogy éppen ő kezdeményezett találkozókat. „Háromszor vagy négyszer hívott magánjellegű találkozóra arról, hogy miként oldjuk meg ezt a dolgot. Háromszor vagy négyszer elutasítottam. Ez a valóság” – hangsúlyozta Frešo.

„Ami az NKÚ-t illeti, az ellenzék képtelen olyan jelöltet javasolni, aki 20-30 szavazatnál többet kapna. Kölcsönösen hazudnak egymásnak. Az az érdekük, hogy ne legyen megválasztott számvevőszéki elnök” – fejtegette a miniszterelnök. Ha a Smer-SD nem változtatta volna titkosra a szavazást az NKÚ-elnökről, az SDKÚ-DS vezetője szerint kiderülne, a kormánypárt hány szavazattal segíti a jelölt megválasztását. Robert Fico kitért arra is, hogy Frešo többször is elmarasztalta, amiért állítólag a Penta pénzügyi csoport képviselőivel találkozott, miközben az SDKÚ jelenlegi elnöke is többször tárgyalt velük. Frešo ezt tagadja.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?