Nincs tolongás az állampolgárságért

Pozsony/Kassa |

<p>A romániai magyarokkal ellentétben a szlovákiai magyarok egyelőre nem kérvényezik tömegesen a magyar állampolgárságot. A könnyített honosítás január elsejétől (az első munkanap január 3.) igényelhető, időpontot november 8-tól lehet előzetesen egyeztetni a pozsonyi magyar nagykövetségen és a kassai konzulátuson.</p>

„Rengeteg telefonhívás és e-mail érkezik, de az emberek inkább csak érdeklődnek és pontosítást kérnek, konkrét kérvényezőkrőlnemtudunkbeszámolni, és nem is szívesen tennénk” – mondta lapunk megkeresésére Farkas Géza, a pozsonyi magyar nagykövetség konzulja. Meglátása szerint a mérsékelt szlovákiai érdeklődés oka a belpolitikai helyzet, elsősorban a még érvényben levő szlovák „ellentörvény”.
Kassán is hasonló a helyzet. „Sajnos eddig nincs komolyabb érdeklődés” – tájékoztatott Szerencsés János főkonzul. Elmondta, a konzulátusokon kívül a szlovákiai magyarok a lakhelyükhöz legközelebb eső magyarországi (anyakönyvi hivatallal rendelkező) önkormányzatnál is kérhetnek időpontot januárraakérvénybenyújtásához. Semjén Zsolt magyar nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nemrég kijelentette, a Magyar Köztársaság semmilyen más országnaknemadja ki az állampolgárságért folyamodó személyek adatait. „Ilyen adatszolgáltatás eddig sem volt az unióban, úgyhogy ez nem meglepetés” – tette hozzá FarkasGéza.
Romániában 2000 fölé emelkedett azok száma, akik időpontot egyeztettek a kérvényezéshez. A legnagyobb az érdeklődés a székelyföldi Csíkszeredában, de sokan jelentkeztek a kolozsvári főkonzulátuson is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?