Nincs minden veszve – a törések ellenére is menthető a szlovák-cseh kapcsolat

pavel pellegrini

A köztársasági elnök, Peter Pellegrini kedden cseh kollégájával, Petr Pavellel tárgyalt. Pozsony és Prága viszonya az utóbbi időben igencsak fagyos volt, a két államfő azonban arra jutott, nincs minden veszve, a jég felolvasztható.

Sajnálom, hogy a szlovák-cseh politikai kapcsolatok jelenleg egyáltalán nem ideálisak, így mindent meg kell tennünk azért, hogy a két testvéri nemzet között újra helyreállítsuk a közvetlen kommunikációt

– közölte Peter Pellegrini a Pavellel folytatott egyeztetése után. A szlovák államfő egyúttal arról is beszámolt, Petr Pavellel közösen azon fognak dolgozni, hogy az üzengetést felváltsa az érdemi párbeszéd. 

Pellegrini és Pavel március 5-én egy közös nyilatkozatot is szeretnének tenni az ügyben. A szlovák államfő azonban beismerte, a kormányfővel egyelőre nem tárgyalt a kialakult helyzetről.

Kormányfői ellentétek

Annak ellenére, hogy a két köztársasági elnök a kapcsolatok normalizációját tűzte ki célul, a szlovák és a cseh miniszterelnök továbbra is vitás helyzetekbe kerülnek. Legutóbb múlt héten alakult ki ellentét Robert Fico és Petr Fiala között, amikor Fico a közösségi oldalán reagált cseh kollégája azon kijelentésére, mely szerint a brüsszeli informális csúcstalálkozó keretében egymással is tanácskoztak.

„Ez a hír ugyanolyan képtelenség, mint a hanoi nyaralással kapcsolatos információk. A belga fővárosban udvariasan kezet fogtam Fiala úrral, de ez minden” – magyarázta Robert Fico.

A helyszín akusztikája kiváló volt, így Robert Fico nagyon jól hallhatta Brüsszelben, amit mondtam neki. Egyértelműen jeleztem, ne támadja a cseh médiát és a politikusokat. Az elhangzottakra reagált, amire neki is emlékeznie kellene

– vágott vissza Petr Fiala Ficónak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?