Népszavazási reklám: a köztévé nem sugározhat, a Markíza nem akar

Pozsony |

<p>Várhatóan nem lesz televíziós reklám a népszavazás előtt, a Szlovák Televízió és a Markíza televízió sem ad lehetőséget hirdetések sugárzására. A köztévé azzal indokolja az elutasítást, hogy a törvény erre nem ad nekik lehetőséget.&nbsp;</p>

„A politikai reklám és a vallást illetve az ateizmust népszerűsítő hirdetés sugárzása tilos, ha ezt speciális törvény nem szabályozza másként” – tájékoztatott Dominika Šulková, a Szlovák Televízió és Rádió (RTVS) szóvivője. A televízió szerint ez a speciális törvény ebben az esetben a népszavazásról szóló törvény, amely azonban semmilyen módon nem szabályozza a politikai kampány sugárzását a népszavazási kampány idején. „Az RTVS ezért egyáltalán nem ad teret a népszavazással összefüggő reklámok sugárzásának” – jelentette ki Šulková. A Markíza esélyegyenlőségi okokra hivatkozva utasította el a népszavazást kezdeményező Szövetség a Családért kezdeményezés hirdetéseinek közlését. „Míg a referendum kezdeményezői képesek kommunikálni véleményüket, addig a másik oldal nincs olyan szervezettségi szinten, hogy képesek legyenek kifizetni az alternatív véleményt bemutató reklámszpotok sugárzásának költségeit” – áll a Markíza televízió állásfoglalásában. Úgy vélik, hogy ha csak az egyik oldal reklámjait közölnék, akkor azt a nézők a televízió álláspontjának tekinthetnék, és ezt el akarják kerülni. A tévé nem fog állást foglalni egyik oldal mellett sem. Vitaműsorok azonban lesznek mindkét tévében. „Az RTVS biztosítja a részletes tájékoztatást, helyet ad a népszavazás kérdéseiről szóló vitáknak is” – tájékoztatta az O mediach nevű szakportált Šulková. Várhatóan a Markízában is lesznek vitaműsorok, a televízió a hírműsorokban és a publicisztikai műsorokban foglalkozik majd a referendum kérdéseivel. A Szövetség a Családért az RTVS álláspontjára nem reagált, de felháborítónak tartja a Markíza döntését. Közleményükben úgy ítélik meg, hogy ezzel a lépéssel a tévé a népszavazást elutasító homoszexuális közösség mellett foglal állást. A Joj televízió még nem döntött arról, hogy sugároz-e reklámot a népszavazás előtt, a TA3 hírtelevíziót a népszavazás kezdeményezői meg sem szólították – a társaság, miután ez kiderült, jelezte, „egyébként sem sugároztak volna kampányhirtedéseket”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?