Népszavazás a menekültekről?

Pozsony |

<p>Amennyiben az Európai Bizottság (EB) elfogadja a menekültek kvótarendszer alapján történő újraelosztását bevezető jogszabályjavaslatot, a szlovák kormány fontolóra veszi, hogy népszavazást kezdeményezzen a menekültkérdésről, hogy így próbálja meg elkerülni a kabinet számára elfogadhatatlan brüsszeli döntés következményeit - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő kedden Pozsonyban.</p>

A miniszterelnök a pozsonyi törvényhozásban szólalt fel, amely kedden az Európába irányuló menekültáradatról tárgyalt, és tervezte az EU által javasolt menekültkvótákat elutasító határozat elfogadását is.     A szlovák miniszterelnök a plénum előtt többször is leszögezte: Szlovákia rossz megoldásnak tartja és elutasítja a kvóták kötelező jellegű bevezetését, az Európába beáramló menekültek problémájának megoldása kapcsán pedig kizárólag az önkéntes szolidaritásra alapuló lehetőségeket tartják elfogadhatónak.     Elmondta: a kvótákkal és az Európai Tanács (ET) e témával is foglalkozó, csütörtökön kezdődő ülésével kapcsolatban hétfőn telefonos egyeztetést folytatott Magyarország és Csehország miniszterelnökeivel, és a nap folyamán ugyanilyen tanácskozásra kerít még sort a lengyel kormányfővel is, s az így született megegyezések mentén a visegrádi négyek közös álláspontot fognak képviselni a brüsszeli csúcstalálkozón. Kifejtette: így várhatóan sikerül majd elérniük, hogy az uniós állam- és kormányfők által elfogadásra kerülő dokumentumba ne kerüljenek be a kötelező kvóták. Azt azonban nem tudják megakadályozni, hogy az Európai Bizottság folytassa a kvótákra vonatkozó jogszabály előkészítését, és kérdéses, hogy annak elfogadását is sikerül-e majd blokkolni, mivel ahhoz nem szükséges az összes tagállam egybehangzó jóváhagyása, csupán az egyszerű többség.     Fico leszögezte: amennyiben a brüsszeli bizottságnak a kötelező menekültbefogadási kvótákról szóló és elfogadása esetén az összes EU-tagországra kötelező érvényű jogszabályjavaslatát hatályosítják, a szlovák kormánynak kötelessége megkeresnie azokat a lehetőségeket, amelyek által szembefordulhat ezzel a döntéssel.      "Szeretném bejelenteni, hogy fontolóra vesszük egy népszavazás kiírásának kezdeményezését is" - jelentette ki Robert Fico, hozzátéve: amennyiben ebben a kérdésben sikerül széleskörű politikai konszenzust kialakítani, az "út lehet" az EB döntésének következményeinek elkerülésére.     A pozsonyi törvényhozás várhatóan még kedden szavaz a kormány határozati javaslatáról, amely elutasítja az EU által javasolt menekültkvótákat. Tekintettel Fico kormánypártjának parlamenti többségére, valamint arra, hogy a kötelező kvótákat a legtöbb parlamenti párt helytelennek tartja, a határozatot nagy valószínűséggel jóváhagyják.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?