Nem kér a pozsonyi PPP-kórházból a Penta

Pozsony |

<p>Nem vesz részt a Penta befektetőcsoport a kormány által meghirdetett kórházépítési megapályázaton. A Penta a Svet zdravia Rt.-on keresztül érdeklődött előzetesen a tender iránt. A versenybe egy másik, esélyesként emlegetett társaság, a Medirex Group sem száll be.</p>

Az egészségügyi minisztérium január elején írta ki a pályázatot az új pozsonyi központi kórház felépítésére és 30 éves üzemeltetésére. Olyan befektetőt keres, aki PPP-projektben, vagyis saját pénzen felépíti és üzemelteti az intézményt. Az üzlet felettébb lukratív, a kórház felépítése és üzemeltetése ugyanis előzetes számítások alapján mintegy 6,3 milliárd euróba kerül, természetesen 30 évre elosztva. A legnagyobb egyszeri költség a kórház felépítése, amelyre Viliam Čislák egészségügyi miniszter szerint a szerződést 2016 elején köthetik meg, ezután kezdődhet az építkezés. A költségek a szaktárca szerint elérhetik a 250 millió eurót.

A Penta azért nem vesz részt a tenderben, mert állítása szerint a minisztérium rosszul mérte fel a helyzetet és a projekt szervezésileg nincs jól előkészítve. „Nagy valószínűséggel a projekt teljesíthetetlen” – fogalmazott a több szlovákiai magánkórházat is üzemeltető pénzügyi csoport szóvivője.

A tárca nem tudja megmondani, hány cég vesz részt a tenderben, előzetesen 26 konzorcium érdeklődött a kórházépítés iránt. A PPP-projekttel kapcsolatban az ellenzéknek is komoly fenntartásai vannak: az ellenzéki pártok szerint vagy az államnak kellene felépítenie a kórházat, vagy másféle formában kellett volna kihirdetnie a versenyt. (MSz, SITA

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?