Nem hiszi el, mennyi pénzt költenek a Duna menti régió felújítására

A Duna Alap december közepéig várja a terveket

Az EU Duna Régió Stratégiája keretében a nemzetközi együttműködés költségvetése több mint 266,3 millió euróra rúg.

A program célja a jobb integrációt célzó intézkedések meghozatala. Többek között foglalkozniuk kell a népességfogyással, a migrációval, a gazdasági egyenlőtlenségekkel, az energiafüggőséggel és az éghajlatváltozással – derült ki a pénteki rendkívüli kormányülésen ismertetett és elfogadott javaslatból.

A Duna makrorégió politikai, társadalmi-gazdasági és közigazgatási szempontból rendkívül széttagolt státusza miatt az akadályok régiója. Ez a széttagoltság kulcsfontosságú az egész régió fejlődése szempontjából, ezért az ezzel kapcsolatos  hatásokat kezelni és enyhíteni kell

– tájékoztatott a minisztérium.

A program középpontjában egy versenyképesebb és intelligensebb, zöldebb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású Duna menti régió áll.

A program költségvetéséből az Európai Regionális Fejlesztési Alap hozzájárulása több mint 213,1 millió eurót tesz ki, míg a programban résztvevő tagállamok hozzájárulása 53,2 millió euró lesz. Szlovákia hozzájárulása a program technikai segítségnyújtásához 297,3 ezer euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?