Nem nyitották meg az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülést

A szlovák parlament ülésterme
Pozsony |

Nem sikerült megnyitni az elnapolt ellenzéki törvényjavaslatok megvitatása végett összehívott rendkívüli parlamenti ülést. A plénum nem hagyta jóvá az ülés programját. A rendkívüli ülést az ellenzéki képviselők kezdeményezték, mert véleményük szerint a javaslatok elnapolása által sérültek a demokratikus jogaik.

A program elfogadása mellett szavazott 56 ellenzéki képviselő, ellene 23 (a Smer képviselőinek többsége, Peter Marček és Rastislav Holúbek független képviselők, valamint Andrej Danko, az SNS elnöke), 39-en pedig tartózkodtak (az SNS többi képviselője és a Híd képviselői).

A rendkívüli ülésen az összes elnapolt javaslatot meg kellett volna vitatni, az ülésnek így 64 programpontja lett volna. Az ellenzéki képviselők korábban hangsúlyozták: alkotmányos joguk van arra, hogy napirendre kerüljenek a javaslataik.

A plénum múlt héten megszavazta, hogy halasszák el az 53. parlamenti ülésre benyújtott törvényjavaslatok több mint felének megvitatását. Főleg első olvasatban lévő, képviselői javaslatokról volt szó. Az ellenzéki javaslatokon kívül két koalíciós javaslatot is elnapoltak.

Az elnapolást Robert Fico, a Smer elnöke kezdeményezte. Azzal érvelt, hogy a jövő évi költségvetés-tervezet elfogadását hosszabb vitának kell megelőznie.

A koalíciós pártok vezetői már korábban kilátásba helyezték, hogy az ellenzék által kezdeményezett ülés megnyitására nem kerül sor. Bugár Béla, a Híd elnöke azzal érvelt, hogy az elnapolt programpontok többsége csupán egy-egy „újrahasznosított” törvényjavaslat volt, amelyeket a parlament korábban már többször elvetett.

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke korábban kilátásba helyezte, hogy ha a koalíció megakadályozza a rendkívüli ülés megnyitását, az ellenzék kísérletet tesz Peter Pellegrini (Smer) kormányfő leváltására. A PS/Spolu pártkoalíció tagjaiként is tevékenykedő független képviselők bejelentették, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?