Nem engednek a milliókból

Pozsony. Továbbra is kitart 60 milliós követelése mellett az iskolák múlt évi adósságtörlesztését illetően a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása.

Pozsony. Továbbra is kitart 60 milliós követelése mellett az iskolák múlt évi adósságtörlesztését illetően a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása. Azoknak a közüzemi számláknak a fedezetéről van szó, melyek ugyan a múlt évre vonatkoznak, de befizetési határidejük már idén járt le, illetve tavalyelőttről származnak, azonban kifizetésükre tavaly került sor. Michal Sýkora, a társulás elnöke az ellenőrzésekkel kapcsolatban elismerte, az iskolafenntartó önkormányzatok mintegy 40 millió korona jogosulatlan követeléssel álltak elő. Elfogadhatatlannak tartja azonban, hogy az oktatási tárca ilyen követelések közé sorolja a befizetetlen telefonszámlákból adódó és a 2002-ből származó adósságállományt. A kormány eddig 756 millió koronát szánt az iskolák múlt évi hátralékának törlesztésére.

A közelmúltban lezárult egyeztetési tárgyalások alapján a települési önkormányzatok a közeljövőben további 1,1 milliárdot kapnak a hatáskörükbe tartozó óvodák, művészeti alapiskolák, iskolai étkezdék és egyéb oktatási intézmények idei fenntartására. A fenti tételből 550 milliót az oktatási minisztérium június végéig továbbít az önkormányzatok számláira. A kerületi tanügyi hivatalok számára 191 millió, a megyei önkormányzatoknak 114 millió korona támogatáskiegészítést hagytak jóvá. (ervé, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?