Néhány tipp arra, hogyan spóroljon a fűtésen

futes k

Kezdetét vette a fűtési szezon, így nem árt tisztában lenni azzal, milyen módszerekkel csökkentheti ezzel kapcsolatos költségeit.

A hidegebb napok beköszöntével immáron hivatalosan is kijelenthetjük, hogy elkezdődött az év végi fűtési szezon. A Szlovákiai Távhőszolgáltatók Szövetsége (SZVT) szerint idén is időben felkészültek, és problémamentesen elindították a hő- és melegvíz-ellátást.

A távfűtést a legtöbb városban az utolsó szeptemberi hétvégén kapcsolták fel, valamivel később, mint ahogyan azt korábban szokták.

Annak érdekében, hogy elkerüljük a túlzott kiadásokat otthonunk melegen tartására, a szakemberek javasolnak néhány egyszerű lépést, amelyek segíthetnek ennek elérésére:

  • Használjunk ablakpárkányig érő függönyöket, hogy a radiátorból származó hő szabadon áramolhasson a szobába.
  • Ne helyezzünk bútorokat a radiátorok elé, ez ugyanis akadályozhatja a hőáramlást.
  • Szellőztessünk rövid ideig, de intenzíven – fontos, hogy mindezt lezárt termosztatikus radiátorszeleppel tegyük.
  • Akár 6%-ot is megspórolhatunk a fűtési költségeken, ha csupán egyetlen fokkal lejjebb vesszük a termosztátot.
  • Tartsuk a levegő páratartalmát 50-65% között, így javíthatunk a hőérzeten.
  • Szellőztessük ki a radiátorokat, amennyiben nem melegítenek egyenletesen, esetleg zajosak.
  • Szigeteljük a nyílászárokat és a falakat, megakadályozva ezáltal a hő elszivárgását a lakásból.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?