Napvilágot látott a második, egyben utolsó titkos felmérés is

Választás 2020
Pozsony |

Ezekben a percekben kapták kézhez az 50dni.sk kezdeményezés résztvevői annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amely a pártok támogatásáról szól, de amelyet a sajtó már nem közölhet.

Az 50dni.sk kezdeményezés által rendelt kutatást a Focus és az AKO közvélemény-kutató ügynökség készítette és közösségi finanszírozásból fizették. Több mint 9 ezren járultak hozzá kisebb összeggel a gyűjtéshez, akik így mind a kutatás megrendelőjének számítanak, és e-mailben megkapják annak eredményét.

Az akció célja az volt, hogy lehetővé tegyék az információkhoz való szabad hozzáférést a moratórium alatt: míg ugyanis a pártok rendelhetnek felméréséket a választás előtti két hétben is, addig a sajtónak tilos közzétennie a pártpreferenciákra vonatkozó adatokat. Eredetileg egy felmérés készült volna, az összegyűjtött összegből végül kettő, a megszokottnál sokkal pontosabb kutatást rendeltek.

Mivel magánszemélyeket nem vonhatnak felelősségre azért, ha közösségi oldalaikon megosztják a felméréseket a moratórium alatt, az eredmények mindenkihez eljuthatnak, elég egy kicsit böngészni a világhálón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?