Nagy: rágalom az MKP állítása

Pozsony |

<p>Elutasította Nagy József környezetvédelmi miniszter, hogy a Környezetvédelmi Alapnál párthovatartozás szerint osztanák a támogatásokat.</p>

A Magyar Koalíció Pártja szerdán sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy míg az MKP-s polgármesterek hátrányban vannak a környezetvédelmi támogatások elosztásakor, a Híd polgármesterei jól teljesítenek.

A kazahsztáni Astanban tárgyaló Nagy elutasította az MKP feltételezését. Szerinte az MKP szervezetten adatott be a polgármestereivel rossz minőségű pályázatokat. „A polgármesterek utasításba kapták, hogy minél több pályázatot nyújtsanak be. A szigorú MKP-s pártfegyelem közismert, és az eredményt látva ezt hajlamos is vagyok elhinni” – áll a miniszter nyilatkozatában.

Nagy szerint a polgármesterek egy része tudatosan községe ellen cselekszik, nem engedélyezve nagybefektetők letelepedését. „Attól tartanak, hogy ezáltal megváltozna a lakosság aránya, és módosulna a szavazóbázisuk. Sok esetben ennek is köszönhető hogy olyan nagy mértékű a munkanélküliség Dél-Szlovákiában” – olvasható a nyilatkozatban.

Nagy szerint a Környezetvédelmi Alap az egyik legátláthatóbban működő, állami támogatásokat osztó szervezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?