Naď: Mielőbb jóvá kell hagyni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását

naď k

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter arra szólította fel a parlamenti képviselőket, hogy mielőbb kezdjenek el tárgyalni, és hagyják jóvá Finnország és Svédország NATO-csatlakozását.

„Az utolsó öt ország egyike vagyunk, amely ezt még nem ratifikálta. Ez már kezd nagyon rosszul kinézni” – hangsúlyozta a miniszter.

Az ügyben már a finn és a svéd védelmi miniszter, valamint a nagykövetségek képviselői is felvették vele a kapcsolatot. „Rendkívül fontos, hogy ne csináljunk szégyent az országnak, illetve hogy megnyissuk az ülést, és megszavazzuk ezt a dolgot” – mondta Naď.

Rastislav Káčer, a külügyi tárca vezetője szerint ez nem tesz jót Szlovákia hírének. Hangsúlyozta: a ratifikáció fontos, hogy mindkét északi ország továbbléphessen a NATO-taggá válás folyamatában. „Fölöslegesen feltartóztatjuk őket, és húzzuk az időt” – tette hozzá Káčer.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter azt várja, hogy a parlament jövő héten határozatképes lesz.

A képviselőknek szerdán második próbálkozásra sem sikerült megnyitni a parlament ülését, ismét határozatképtelennek bizonyult a törvényhozás. Boris Kollár (Sme rodina) házelnök jövő keddre (szeptember 20.) napolta el az ülést. A szavazásnál sem az ellenzéki pártok, sem az SaS képviselői nem jelentkeztek be, és a kormánypárti képviselők közül is hiányoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?