MKP: Az állam önmagára küldjön nyelvrendőröket

Pozsony |

<div>Közleményben ítélte el az MKP a Bősön tartott, &bdquo;minden részletre kiterjedő&rdquo; ellenőrzést az államnyelvtörvény betartásáról.&nbsp;</div>

A párt rámutat, egy állami szervnek a hatáskörébe tartozó bejelentést vizsgálnia kell, de nem mindegy, miként jár el, a bejelentésen túlterjeszkedve, hivatalból. ÚJ SZÓ:  NYELVRENDŐRÖK JÁRTAK BŐSÖN „Az MKP az emléktáblák átalakítását és a magyar feliratok és szövegek eltávolítását eredményező állami nyomásgyakorlásnak a kulturális államtitkár nyilatkozatában fellelhető mentegetését elfogadhatatlannak tartja. Az ilyen razziák tágabb körülményeire tekintettel még a törvény betűjének megfelelő eljárás is felháborító, mert szembemegy a nemzetközi szerződésekben Szlovákia által magára vállalt, a kisebbségi nyelvek használatát támogató magatartással. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a bősi ellenőrzésnél megint az az elv érvényesül, hogy az államnyelv használatát a legszigorúbb módon és teljes terjedelemben megkövetelik, míg a kisebbségi nyelv érvényesülését ahol lehet, gátolják vagy elszabotálják. Sőt, mint arra az MKP legutóbb felhívta a figyelmet, nemrég komoly visszalépésre is sor került a bírósági nyelvhasználatban. Az 1995-ben megalkotott államnyelvtörvény azon fő vonása, hogy az államnyelvet éppen a kisebbségi nyelvek ellen védi, továbbra is érvényes. Amíg ezek a körülmények fennállnak, amíg az állam a kisebbségi nyelv betartásával kapcsolatban önmagával szemben nem razziázik, addig a bősihez hasonló ellenőrzések minden egyes esetben a szlovákiai magyarok tudatos diszkriminációját jelentik.A nemrég hivatalába lépett államtitkárt vélhetően félrevezették beosztottjai, ugyanis a büntetések kiszabása eddig sem volt céljuk, ezt nem csak a vele történt megegyezés után kerülik, a céljuk valójában mindig is ugyanaz volt, mint az államnyelvtörvénynek is. Az, hogy a magyar nyelv használatát minimális szintre szorítsák – akár a törvény céljuknak megfelelő félreértelmezésével is – és a magyar nyelv másodrendűségét ott is biztosítsák, ahol az egyébként természetes módon a többség nyelve. A kisebbségi nyelv használata miatti bírságok kiszabása ugyanis nemzetközi szempontból rossz fényt vetne az országra. A bírságokra egyébként sincs szükség, ha céljukat enélkül is el tudják érni, úgymond tanácsadással.  Ezúton is kérünk minden polgármestert – pártállástól függetlenül –, hogy még mielőtt eleget tenne a kulturális minisztérium követeléseinek, keressen meg bennünket, hogy az ügyet szakértőink megvizsgálják. Fontosnak tartjuk, hogy a nyelvhasználatunkat korlátozni akaró nyomásnak minden törvényes eszközzel ellenálljunk és ezáltal is felhívjuk a figyelmet az államnyelvtörvény korlátozó rendelkezéseire” – áll Menyhárt József pártelnök állásfoglalásában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?