Mire jut a gazda az Unióban?

– Ha túl mereven állunk hozzá a tárgyalásokhoz, akkor ez csak azt eredményezheti, hogy 2004-től nincs EU-csatlakozásSomogyi Tibor felvételeBizonyára elkészültek már a tanulmányok arról, hogy az EU-csatlakozásnak milyen hatása lesz a magyar mezőgazdaságra nézve. Nyer-e vagy veszít a vidéki lakosság a csatlakozáson?

Ahhoz, hogy ezt tudjuk, ismernünk kellene az EU tárgyalási pozícióit, legalább a pénzügyi kérdésekben. Azok a munkaanyagok, amelyek eljutottak hozzánk is és a 15-ök belső megegyezését vannak hivatva szolgálni, meglehetősen borús képet vetítenek előre. Ez azt jelentené, hogy a csatlakozó országok a belépést követően a közvetlen mezőgazdasági támogatások tekintetében csaknem 10 esztendeig hátrányban lennének, az első években az uniós gazdálkodókhoz képest mindössze 25 százalékos támogatást kapnának. Ez azt jelenti, hogy a versenyfeltételek egyenlőtlenek lesznek. Hétköznapi nyelvre fordítva ez azt jelenti, hogy amíg az uniós gazdák az egyes termékek előállításához a termelési költségek 40 százalékát megkapják támogatásból, addig az újonnan csatlakozók mindössze 10 százalékát kapnák meg. Ezt a különbséget nem lehet kompenzálni, illetve csak úgy lehet, ha az egyes országok saját zsebükbe nyúlnak és saját költségvetésükből próbálják meg piacon tartani termelőiket.

Ha nem változik Brüsszel álláspontja, Magyarország mennyiben tudja majd kompenzálni agrártermelőinek bevételkiesését?

A kompenzációs igény nagyon nagy mértékben függ attól, hogy hány évre kell terveznünk e tekintetben. Azt szeretnénk, ha az átmenet nem nyúlna túl az EU-s költségvetési cikluson, tehát 2007-ben már a többi uniós országgal azonos elbírálás alá esnénk. Ezért az elkövetkezendő 3 évben nemzeti költségvetési áldozatokat kellene hozni. Én ennek a bevételkülönbségnek legfeljebb az 50 százalékára látok lehetőséget. Ez a pénz tulajdonképpen csak arra elég, hogy a termelők talpon maradjanak, de arra már nem, hogy a felzárkózást megkezdjük, termelői tevékenységeinket korszerűsítsük.

Több dél-szlovákiai mezőgazdasági termelő fogalmazta meg azt a meglátását, hogy a társult országok, köztük Magyarország és Szlovákia is, mintha hajlandóak lennének feláldozni az agráriumot a gyors, 2004-es csatlakozás érdekében.

Nyilvánvaló, hogy nemzeti érdekeket is figyelembe kell venni. A magyar nemzetgazdaságon belül az agrártermelés 4 százalékot tesz ki, bár a jelentősége a vidéki népesség megélhetése szempontjából lényegesen nagyobb. Ezért mi azonos versenyfeltételeket, támogatásokat követelünk. De ha ilyen mereven állunk hozzá a csatlakozási tárgyalásokhoz, akkor ez csak azt eredményezheti, hogy 2004-től nincs csatlakozás. Ebben az esetben azt kell számításba venni, hogy mennyit veszítünk ezen. Meggyőződésünk, hogy a fejlődés felgyorsítása Magyarországon, a vidék fejlesztése, a területfejlesztés, az infrastruktúra megújítása és a gazdaság vérkeringésének fokozása csak az Unión belül lehetséges. Ha figyelembe vesszük a korábban csatlakozott országok példáját, ezek között egyetlen olyan országot sem találunk, ahol a korábbi nemzeti fejlődési tendenciákhoz képest visszaesés következett volna be. Inkább azt találjuk, hogy lényeges fejlődésnövekedés következett be. Azt a kérdést kell felvetnünk, hogy az agrárium negatív megkülönböztetése okán el lehet-e egy országot zárni ettől a fejlődési lehetőségtől. Úgy gondolom, kompromisszumot kell találni. Taggá kell válni, viszont az adott országnak segítenie kell az agráriumot, hogy a megkülönböztetéseket le tudja küzdeni. Nemzeti forrásokból mindenképpen kompenzálni kell azokat a hátrányokat, amelyeket sajnos el kell szenvednünk.

Szlovákia és Magyarország között a mezőgazdaságot tekintve viszonylag zavartalan az együttműködés. Az egyetlen vitás kérdés a tokaji márkanév használata. Magyarország az év végéig szeretné lezárni a mezőgazdasági fejezetet, ehhez viszont dűlőre kellene jutnia ebben a kérdésben is. Tárgyalások ugyan rendszeresen vannak, ám a megegyezés, úgy tűnik, még mindig a csillagokban.

Pavel Koncoš miniszter is felvetette ezt a kérdést. Neki is elmondtam: ahhoz, hogy a magyar bor jó áron legyen eladható az EU-ban, ahhoz nekünk a márkavédjegyeinket védenünk kell. Nyilvánvaló, hogy olyan megoldásokat nem tudunk elfogadni, hogy erre építve esetleg olyan termékek kerüljenek piacra, amelyek rontják a kialakult hírnevet. Ha a tokaji bor szóba kerül, mindenütt rögtön Magyarországra és egy kiváló termékre gondolnak. Tehát mi szeretnénk megőrizni ennek a terméknek az imázsát. Hajlandóak vagyunk tárgyalni arról, hogy a tényleges tokaji termelési tájkörzetben belül megfelelő minőségben előállított bor milyen formában kerülhet piacra.

Értsem ezt úgy, hogy Magyarország kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint Tokaj-hegyalja határainak meghatározásakor az egykori szántóügyi minisztérium 1908-as törvénye szerint kell eljárni, tehát a tokaji borvidék jelenlegi szlovák oldalon három községet jelent és nem nagyobb 100-120 hektárnál?

A tokaji tájkörzet korábban egyértelműen meg volt határozva. A magyar hegyközségek is nagyon szigorúan ragaszkodnak ahhoz, hogy eredetvédett bor kerüljön piacra, ez az eredetvédett bor csak az adott tájkörzetben kitermelt tőkéről kerüljön hordóba. Úgy gondoljuk, hogy Szlovákiának is az az érdeke, hogy az előállított bort lényegesen magasabb áron tudja eladni.

Szlovák részről bizonyára felvetették azt az érvet, hogy a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a Tokaj-vidék fejlesztéséről szóló 1959-es T.t. számú törvénye a szlovákiai Tokaj-vidéket mintegy 698,10 hektárban határozza meg, a szőlőt és a bort itt ugyanúgy kezelik, mint Magyarországon. Érvként bizonyára felhozták azt is, hogy a szőlőt erről a területről – egészen a határrendezésig – átvitték a magyar oldalra, ahol tokajiként dolgozták fel és forgalmazták.

Úgy gondolom, ha mindkét ország az EU tagja lesz és a határok gazdasági értelemben eltűnnek, akkor közös érdek lesz, hogy ezt a minőségbiztosítási rendszert közös normatívák alapján állítsuk fel. Mi hajlandóak vagyunk ezt részletesen megtárgyalni.

Miről tárgyalt még szlovák partnerével?

Örülök annak, hogy a piac eddig is a liberalizáció irányába haladt. Ha tagjai leszünk az Uniónak, akkor a nyitott piacok elve alapján történik a kereskedelem. Jelenleg még több termék esetében kedvezményes kvóták, beviteli korlátok, valamint ár- és értékkülönbségek vannak a két ország között. Ugyanazt a terméket más áron akarjuk értékesíteni. Ha a 2004-es csatlakozást komolyan vesszük, úgy gondolom, hogy e tekintetben gyorsabban kellene előrehaladnunk. Két választásunk van: vagy egy folyamatos nyitás, folyamatos értékrendátadás, – kiegyenlítődés történik a két ország között, valamint a két ország és az unió közt, ezeknek mindenképpen az uniós értékarányokhoz kell közelíteniük, vagy majd a csatlakozáskor robbanásszerű változások, ugrások és esetleg csökkenések lesznek. A termelők számára is az a helyes üzenet, ha már most közvetítjük azt, hogy az a beruházás, amelyet esetleg most eszközölnek, mennyiben fog megtérülni. Ha 2004 után itt alapvető változások történnek, akkor lehetnek olyan beruházások, amelyek soha nem térülnek meg a termelő számára, és lehetnek olyanok, amelyeket a termelő most el sem kezdene, mert nem rentábilis számára, ugyanakkor az EU-értékrendje szerint jövedelmező lenne.