Milliókért pályázhatnak az iskolák

Pozsony |

<p>A roma gyerekek által is látogatott szakközépiskolák, illetve azon főiskolák igényelhetnek támogatást, amelyek a szlovák nyelv idegen nyelvként történő oktatásának módszerét is beiktatják oktatásügyi programjukba.</p>

A minisztérium október 31-én tette közzé két felhívását. Minimálisn 150 ezer, legfeljebb pedig 300 ezer eurós támogatást lehetett igényelni.

Az első felhívás azokhoz a megyei, egyházi vagy magántulajdonban lévő szakközépiskolákhoz szól, amelyeket roma közösségekből származó gyerekek látogatnak. A támogatás célja, hogy az iskolák növeljék a roma gyerekek műveltségi szintjét, szakmai gyakorlati központokat hozzanak létre. A dotációból vásárolhatnak az iskolák tanulmányi eszközöket, berendezéseket, számítógépeket.

A második felhívás az állami, nyilvános és magánfőiskolákat célozza meg. E program keretén belül összesen 1 millió euró támogatás osztható szét. Célja, hogy a nemzetiségi nyelvű oktatásügyi intézményekben növeljék a szlovák nyelv oktatásának színvonalát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?