Milan Lučanský lemond tisztségéről

Milan Lučanský
Pozsony |

Felmentését kérte Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány. Ezt kedden jelentette be a közösségi hálón. Augusztus 31-ével készül távozni. Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter elfogadta a kérelmet.

Lučanský azzal indokolta a döntését, hogy nem élvezi a belügyminisztérium jelenlegi vezetésének bizalmát, és a tárcavezető sem élvezi az övét. Úgy véli, az együttműködésnek a kölcsönös tiszteleten kellene alapulnia. „Roman Mikulecet korrekt embernek tartom, de nem ismerem el őt mint belügyminisztert” – jelentette ki a leköszönő rendőrfőnök, hozzátéve: sok mindenben különbözik a véleményük, és máshogy képzelik el a rendőrség további működését is.

„Nem akarok felelősséget vállalni azért, hogy a belügyminisztérium vezetése átpolitizálja a rendőrséget. Ez egy komoly visszalépés. Minden törvényes lehetőséget számba vettem, a döntésemet alaposan megfontoltam”

– hangsúlyozta Lučanský.

A leköszönő rendőrfőnök megjegyezte, hogy az utóbbi hónapokban a jogkörei megnyirbálása által is ellehetetlenítették a munkáját, mindez pedig a rendőrség működésére is kihatással volt. Információi szerint több kollégája is követni akarja a példáját, ő azonban azt szeretné, ha maradnának.

Arra a kérdésre, hogy be tervez-e lépni Peter Pellegrini új pártjába, azt válaszolta: „nem tudom, képes lennék-e azonosulni azzal, hogy aktívan belépek a politikába.” Hozzátette: nem várta, hogy ilyen módon fog távozni.

Mikulec köszönetet mondott Lučanskýnak az elvégzett munkáért. „Bár Lučanský úrral sok kérdésben egyetértünk, több olyan témakör is van, melyek kapcsán eltér a véleményünk. Mást gondolunk arról, hogyan kéne működnie és kinéznie a rendőrségnek” – közölte a tárcavezető. Bízik benne, hogy az új típusú koronavírus miatt kialakult helyzetre tekintettel konstruktívan együtt tudnak működni a maradék két hónapban.

Lučanský 2018. június 1-jén vette át Tibor Gašpar helyét a rendőrség élén. Ő a Szlovák Köztársaság 11. rendőrfőnöke.

Az előző kormány módosította a rendőrfőkapitány kinevezésének feltételeit. A belügyminiszter nevezi ki őt négy évre, a parlament védelmi bizottságának javaslatára. A jelölteket előzetesen meghallgatja egy pályázatelbíráló bizottság is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?