Mikolaj tovább makacskodik tankönyvügyben

Pozsony |

<p>Ján Kubiš távozó külügyminiszter szerint a józan ész azt diktálja, hogy a magyar iskoláknak szánt tankönyvekben összefüggő magyar szöveg legyen, beleértve a földrajzi neveket is. A szlovák megnevezéseknek zárójelben kellene szerepelniük, hogy ne bontsák meg az eredeti szöveget. Kubiš a kisebbségi tankönyvek kapcsán úgy véli: teljes tévút és fölösleges lépés volt felvetni a földrajzinév-használatot. Az SNS közben továbbra is úgy véli, ha a parlament megszavazza az ügyet rendező törvénymódosítást, a minisztérium azt nem kívánja betartani.</p>

A távozó miniszter korábban többször is bírálta a kormánypárti SNS elnökét, Ján Slotát, ám a tankönyvekben szereplő helynevek esetében egyszer sem nyilatkozott ilyen egyértelműen.
A Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel tartott találkozóin is csak azt ismételgette, hogy tárgyalni kell a megoldásról, amely viszont nem rajta múlik, hanem a szakminisztereken. „Ez egy igazán fölösleges ügy. Fölösleges. Nem tudom, kinek használt jobban, de fölösleges“ - jelentette ki Kubiš.

A miniszter ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a szlovák megnevezések is helyet kapjanak a kisebbségi magyar tankönyvekben. Szerinte ezt azok a nemzetközi dokumentumok is előírják, amelyekre a magyarok hivatkoznak. „Magyarországról is olyan hangok hallatszottak, hogy jó három nyelvet, az anyanyelvet, az államnyelvet és egy világnyelvet megtanulni - tette hozzá a leköszönő tárcavezető. - Remélem, a szlovák földrajzi megnevezések tankönyvi használata ennek részét képezi. De ügyet kreálni ebből, s néhány hónapig ezzel élni, ezt abszolút tévútnak tartom.“

A tankönyvügyet Ján Mikolaj oktatási miniszter (SNS) döntése váltotta ki. A tárcavezető szerint a szlovákiai magyar tankönyvekben kizárólag szlovák nyelven szabad feltüntetni a szlovákiai földrajzi megnevezések. Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes elismerte: az oktatási minisztérium a kisebbségi tanács véleményét figyelmen kívül hagyva hozta meg egy évvel ezelőtt a szakmailag hibás döntést. (Msz, S)

A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?