Mikas: Legalább három hétre zárjuk le az országot!

Ján Mikas
Pozsony |

Ján Mikas országos tiszti főorvos szerint legalább három hétre le kell zárni az országot, a kijárási tilalomnak pedig mindenkire, oltottra és oltatlanra is egyformán kéne vonatkoznia.

„Az egyetlen megoldás a mobilitás csökkentése, hogy az emberek elkerüljék a találkozásokat” – jelentette ki Mikas a kormány szerdai ülése előtt. Mint mondta, a helyzet annyira súlyos, hogy kénytelenek szigorú intézkedéseket hozni, amelyek egyformán vonatkoznának mindenkire, oltottakra és oltatlanokra egyaránt.

Veronika Remišová (Za ľudí) ezzel szemben szeretné, ha a szigorúbb intézkedések alatt az oltottakat pozitív megkülönböztetés érné. Úgy véli, fontos belátni azt, hogy az ország teljes lezárása hosszú távon nem javítja a helyzetet. „A problémát csak néhány hétre, hónapra eltoljuk” – fűzte hozzá.

Remišová szerint ha rövid időn belül nem nő az oltakozási kedv Szlovákiában, fontolóra kell venni a kötelező oltás bevezetését. Meglátása szerint az iskoláknak kell bezárniuk utoljára, enyhítés esetén pedig az elsőként kinyitniuk. Az ország teljes lezárása így a tanintézményeket nem érintené.

(mr, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?