<p>Nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, mi történik a mečiari amnesztiák eltörlése után. Azt senki sem tudja, sikerül-e elítélni az ifj. Michal Kováč elrablásáért felelős embereket. A nyomozás hónapokig, sőt évekig is eltarthat, az eredmény pedig bizonytalan.</p>
Mi történhet azután, hogy eltörlik a mečiari amnesztiákat?
A koalíciós képviselők megegyeztek, először úgy módosítják az alkotmányt, hogy belekerüljön, a parlament jogosult eltörölni az amnesztiákat. Ezt követően akarják megszavazni a mečiari amnesztiák eltörlését azzal, hogy az Alkotmánybíróságnak (AB) két hónapja lesz arra, hogy megvizsgálja, összhangban van-e a döntés az alkotmánnyal. Ha jóváhagyja az elnöki kegyelmek eltörlését, akkor a rendőrség több bűncselekmény esetében elindíthatná a nyomozást.
A szavazás után
Az Alkotmánybíróságnak több lehetősége lesz megakadályozni az amnesztiák eltörlését. A már említett két hónapos határidőben elutasíthatja a parlament döntését az amnesztiák eltörléséről. Ha mégis zöldet kapna az eltörlés, akkor az összes vádlott, aki az érintett bűncselekményekben érintett, egyenként panaszt nyújthat be az elnöki kegyelem eltörlése miatt. Ha a kassai székhelyű bíróságon nem járnának sikerrel, még mindig panasszal élhetnek a strasbourgi székhelyű Európai Emberjogi Bíróságon.
Az AB korábban már foglalkozott a mečiari amnesztiák eltörlésével, mégpedig akkor, amikor Mikuláš Dzurinda megbízott köztársasági elnökként megpróbálta eltörölni az amnesztiákat. A bíróság akkor kimondta, hogy az amnesztiákat nem lehet eltörölni. Az AB-nek viszont néhány héten belül már ettől eltérő érvekre kellene alapoznia a döntését, ha a parlament megváltoztatja az alkotmányt.
További akadály lehet az, hogy az AB tagjai közül többen a HZDS jelöltjei; a párt volt elnökének az amnesztiájáról kellene dönteniük. Peter Brňák bíró például a HZDS volt képviselője. Egy időben felmerült, hogy a bíróság jelenlegi elnöke, Ivetta Macejková lehetne a HZDS igazságügyi minisztere.
Ifj. Kováč elrablása
Michal Kováč volt államfő fiának elhurcolását a hatóságok már kivizsgálták, sőt évekkel ezelőtt bíróságra is került az ügy. Michal Serbin ügyész összesen 13 ember ellen tett vádemelési javaslatot, köztük a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt elnöke, Ivan Lexa, hét titkosszolgálati ügynök és öt civil személy ellen. Az amnesztiák miatt viszont a járásbíróság a vádemelési javaslatot elutasította, amit később fellebbviteli eljáráson a kerületi instancia is megerősített. Jelenleg az egész nyomozati akta a vádemelési javaslatokkal együtt a járásbíróság archívumában van. Ha eltörlik az amnesztiákat, a bíróságnak ott kellene folytatnia az eljárást, ahol abbahagyta, újabb nyomozás tehát ebben az esetben nem lenne szükséges.
Az ügyész viszont javasolhatná az eljárás ismételt elindítását további bizonyítékok bebiztosítása érdekében. Az eredetileg vádolt személyek panaszt nyújthatnának be arra hivatkozva, hogy a bűncselekmények már 22 éve történtek, vagyis elévültek. Így ismét a bíróságoknak kellene eldönteniük, hogy elévültek-e vagy sem. Lucia Kurilovská, a Rendőr-akadémia rektora néhány napja úgy nyilatkozott, hogy ezekre az esetekre nem vonatkozhat az elévülés, mivel az érvényes amnesztiák miatt nem volt lehetőség elkezdeni a nyomozást.
Nem ifj. Kováč elrablása az egyetlen ügy, amellyel az amnesztiák eltörlése után ismét foglalkozhatnának a hatóságok. Az 1997-ben meghiúsított referendum kapcsán is elindulhatna a vizsgálat. Két nappal a népszavazás előtt Gustáv Krajčí belügyminiszter úgy döntött, hogy az eredeti négy kérdésből egyet – az államfő közvetlen választásáról szóló kérdést – kihúz.
Kováč amnesztiája
Ugyanúgy törölnék azt az államfői kegyelmet, amelyet Michal Kováč adott fiának 1997 decemberében a Technopol-ügy kapcsán. Az Interpol 1994-ben adott ki elfogatóparancsot ifj. Kováč ellen, Németországban egy kétmillió dolláros csalásban való részvételben gyanúsították. 1995. augusztus utolsó napján ismeretlen tettesek autóban elrabolták és Ausztriába szállították. Az incidens után néhány napot osztrák kórházban töltött, majd Németország kérvényezte kiadatását. Ezt viszont Ausztria megtagadta, s Kováčot visszaküldték Szlovákiába. 1996 júniusában elindult Németországba vallomást tenni az ügyben, ám az osztrák határon megállították a rendőrök, s mivel Szlovákiában bűnvádi eljárást folytattak ellene, elkobozták az útlevelét. 1997-ben az apjától amnesztiát kapott, így Szlovákiában leállították az összes ellene folytatott eljárást.
Az amnesztiának köszönhetően azonban 1998-ban visszakapta az útlevelét, s elmehetett Németországba vallomást tenni a Technopol-ügyben. A müncheni kerületi bíróság hat évig tárgyalta az ügyet, majd ifj. Kováčot felmentették a vád alól azzal, hogy nem igazolták bűnösségét.
Remiáš-gyilkosság
Kováč fiának elrablásával szorosan összefügg Robert Remiáš rendőr, Fegyveres Oszkár egykori titkosszolgálati ügynök összekötőjének meggyilkolása. Erre ugyan nem vonatkozik Mečiar amnesztiája, mégsem sikerült kivizsgálni. Remiáš 1996. április 29-én halt meg, miután felrobbantották az autóját. Fegyveres vallomást akart tenni Michal Kováč fiának elrablása ügyében. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány még 2015-ben azt állította, az amnesztiák miatt nem történt előrelépés a gyilkossági ügyben, tavaly februárban mégis váratlanul bejelentették, újraindították a vizsgálatot.
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem kezdtek új vizsgálatot, csupán az eredeti, időközben félbeszakított nyomozást folytatják. Azt, hogy mire jutottak azóta, nem tudni, a hatóságok ugyanis semmit sem árulnak el a vizsgálatról. A gyilkossággal eredetileg Jozef Roháčot gyanúsították meg, akit Magyarországon életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. A merénylet megrendelője a nyomozók szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) akkori vezetője, Ivan Lexa volt. 2006-ban viszont mindkettőjüket felmentették, ekkor szakították félbe a nyomozást.
Peter Hraško, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója tegnap kijelentette, az amnesztiák nem voltak és jelenleg sincsenek hatással ennek az ügynek a lezárására. „Ezt az ügyet vizsgáljuk, s miután újraindítottuk a nyomozást, több tanút is kihallgattunk. Én hiszem, hogy sikerül elég bizonyítékot és tanúvallomást összegyűjteni a tettesek elítéléséhez” – mondta Hraško. Nem tagadta, hogy az ügyben már több alvilági szereplő is vallomást tett. (dem, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.