Megvannak a Szlovákiai Magyar Dal Napja fellépői!

<p>Az idei év már a második alkalom, hogy a Gombaszögi Nyári Tábor otthont ad a Szlovákiai Magyar Dal Napjának. Most lehull a lepel, melyik három zenekar léphet fel a Királyrét nagyszínpadán július 19-én a Ghymes és a Rómeó Vérzik előtt. A Kassai kerület lakói egy euróért válthanak belépőt a tábor utolsó napjára.</p>

A II. Szlovákiai Magyar Dal Napjára 11 zenekar jelentkezett, akikből szakmai zsűri elbírálásával kettő léphet fel a tábor utolsó estéjén. A tavalyihoz hasonlóan Facebook-os szavazás útján plusz egy zenekart a közönség is bejuttathatott a szerencsések közé.

A zsűri által kiválasztott két zenekar a másfél éve működő, párkányi Egy Pohár Citrom, illetve a komáromi Spliff 447 címet viselő formáció. A közönségszavazás alapján a szerencsés “bónusz” fellépő a kürti Foxies zenekar lesz, akik több mint 1300 kedvelést gyűjtöttek össze a közösségi portálon.

Az idei szakmai zsűri tagjai: Bauer Ildikó, a Gombaszögi Nyári Tábor művészeti vezetője, Dégner Lilla, a Thália Színház művésznője, Hundzsa István, a Kassai Állami Opera tagja, Szabó Máté, a jóvilágvan zenekar gitárosa, és Zsapka Attila, a Kor-zár és a ZSEB együttesek tagja.

Részletes leírást a három fellépő zenekarról a tábor hivatalos lapjában, a Vadalma nulladik számában olvashatnak az érdeklődők, illetve hamarosan a tábor honlapján is a www.gombaszog.sk címen.

Vasárnap, a tábor utolsó napján a Kassai kerület lakói különleges kedvezményt kapnak. A Szlovákiai Magyar Dal Napjára és az esti koncertekre mindössze egy euróért válthatják meg napijegyüket. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak a július 14-20. között megrendezett Gombaszögi Nyári Táborra, amelynek utolsó napján, vasárnap kerül sor a Szlovákiai Magyar Dal Napjára!

Folyamatosan frissülő információk a részletes programról a Gombaszögi Nyári Tábor hivatalos weblapján, és Facebook oldalán találhatóak.

A cikk a Gombaszögi Nyári Tábor sajtóközleménye

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?