Megszűnt a ferencesek elleni eljárás

Pozsony |

<p>Visszavonták vallomásukat azok a kiskorú fiúk, akik korábban azt állították, hogy a pozsonyi ferences rend szerzetesei szexuálisan zaklatták őket. Éppen ezért a rendőrség leállította az ügyben indított nyomozást.</p>

Tatiana Kurucová pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a teljes nyomozati anyagot átadták a Pozsonyi I. Járási Ügyészségnek. A rend kolostorában korábban lefoglalt tárgyak szakértői vizsgálata is azt igazolta, hogy a szerzetesek ártatlanok.
Amikor az ügy kipattant, a rendőrség DVD-ket, számítógépeket ellenőrzött. Akkor olyan sajtóértesülés is napvilágot látott, hogy erotikus újságok és DVD-k kerültek elő, s hogy a falakon, imádságoskönyveken spermanyomokat találtak. Ezeket az állításokat a vizsgálati eredmények nem igazolták.
A fiúk saját bevallásuk szerint azért találták ki az egészet, mert féltek attól –az egyelőre ismeretlen – férfitől, aki egyiküket – némi pénz ellenében – állítólag szexuális játékokra kényszerítette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?