Meglőtték az Új Szó fotóriporterét a keddi tüntetésen

Ilyen válltámaszos puskából lőttek a rendőrök, azt állítják, festéklövedékkel ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

A keddi kormányellenes tüntetésen az Új Szó fotóriporterét munka közben találta el egy rendőri lövedék.

A kormány és a járványügyi korlátozások elleni tüntetésen szélsőséges szervezetek és pártok, így az ĽSNS képviselői szónokoltak, futballhuligánok is jelen voltak. A  demonstráción szélsőbal- és szélsőjobboldali szervezetek, valamint a Smer képviselői is részt vettek. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt kihirdetett gyülekezési tilalom ellenére hívták össze.

Több incidensre is sor került, több tüntető, egy rendőr és a munkáját végző kollégánk, Somogyi Tibor is megsérült. 

A kormányhivatal előtti tüntetésen a kordon mögött álló rendőrök szemmel láthatóan kiválasztottak néhány demonstrálót, akikre egy válltámaszos puskából lövéseket adtak le. Ekkor találták el az Új Szó fotóriporterét. A combjába becsapódó lövedék felszakította a bőrt és tenyérnyi véraláfutást okozott. Ahogy a helyszínről tudósító többi fotóriporter, kollégánk is jól megkülönböztethető volt a tüntetőktől, FOTO feliratú láthatósági mellényt viselt. A tüntetésen dolgozó újságírók a tömegtől elkülönített helyen álltak.

A lövés helye.

Nem gumilövedék volt

A lövésekkel kapcsolatban Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter azt mondta, a rendőrség nem használt gumilövedékeket. „A sérüléseket, információim szerint, valószínűleg festéklövedékek okozhatták” – mondta a miniszter. A vonatkozó jogszabály szerint a festékkel töltött lőszer arra szolgál, hogy egy támadás során megjelöljék a támadót, vagy a jogellenesen viselkedő személyt. A szóban forgó lőszer alkalmazását a rendőrség is megerősítette. A Denník N videóriporterének, Martina Koníknak a ruhájába akadt egy ilyen lövedék. Lapunknak megerősítette, hogy a lőszer festéket is tartalmazott. Ennek ellenére a tüntetőkön nem láttunk szembetűnő festéknyomokat. A közösségi médiában egy olyan videófelvétel is terjed, amelyen az látható, hogy az egyik tüntetőt a tarkóján találták el, aminek következtében vérző seb keletkezett.

Az ügyben megkerestük a rendőri intézkedésekért felelős Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányságot. Elsősorban arra lettünk volna kíváncsiak, hogy az újságírókat ért lövések miatt indult-e vizsgálat, de lapzártáig nem kaptunk választ. A kapitányság a közösségi oldalán hozott nyilvánosságra egy közleményt, amely szerint a fővárosban kedden több helyen volt be nem jelentett tüntetés, a közrend megzavarására azonban csak a kormányhivatal előtti téren került sor. Itt négy személyt állítottak elő, akiket garázdasággal és szélsőséges mozgalommal való szimpatizálással gyanúsítanak. Az elnöki palota előtti téren további hét személyt állítottak elő, a tüntetők a város több pontján akadályozták a forgalmat, de több olyan esetet is vizsgálnak még, amely kimerítheti a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét. A rendőrség hozzáteszi, folyamatosan elemzik a demonstrációról készült videófelvételeket, hogy az egyes elkövetőket azonosítsák.  A fővárosi tüntetéseken összesen 11 személyt állítottak elő.

Mikulec: Mindent megteszünk, hogy a felelősöket megtaláljuk

Mikulec a szerdai kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, a keddi tüntetésen egy rendőr megsérült. „Hál' istennek, jól van” – tette hozzá, azzal, hogy a rendőrt egy pirotechnikai eszközből származó repesz találta el közvetlenül a szeme mellett. Belügyminiszter szerint ez is igazolja, hogy az elégedetlenség kifejezésének ez a formája távol áll a békés tüntetéstől, és inkább az erőszakos összecsapások kiprovokálására irányult. 

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a tüntetés során a rendőrök valóban előállították Andrej Medveckýt, az ĽSNS szélsőjobboldali párt parlamenti képviselőjét. „Mivel nem tett eleget a rendőrök felszólításának” – mondta, és hozzátette, szabálysértési eljárást indítottak ellene. Az eset során a képviselő könnyebb sérüléseket szenvedett. Medveckýt korábban rasszista indíttatású támadásért ítélte el a bíróság.

Mikulec a tüntetés további résztvevői ellen indított szabálysértési és büntetőeljárásokról elmondta: „Ezekben keményen fogunk fellépni.” Hozzátette, a gyülekezési tilalom megsértéséért is felelősségre fognak vonni személyeket. A rendőrség egyébként a kijárási tilalomra hivatkozva elvben feloszlathatta volna a demonstrációt, de a jelenlévő, nagyjából 8–10 ezres tömegre való tekintettel ez gyakorlatilag nem jöhetett szóba. A miniszter szerint a rendőrség számított arra, hogy egyes tüntetők a közrend megzavarásának szándékával érkeztek az eseményre. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy akik bírságot érdemelnek, meg is kapják azt” – jelentette ki a miniszter azzal kapcsolatban, hogy a demonstráción sokan nem viseltek maszkot és ezzel megszegték a közegészségügyi előírásokat. 

Igor Matovič (OĽaNO), miniszterelnök tegnap a kormányülés utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy szerinte a rendőrség kiválóan vizsgázott a tüntetés kezelése során. Egyben bírálta a tüntetés résztvevőit, mert sokukon a járványhelyzet ellenére nem volt szájmaszk. Ugyanakkor abszurdnak nevezte, hogy néhányan a háza előtt szerettek volna tüntetni, miközben ő otthon sem volt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?