Meghosszabbították a munkahelyek megtartását támogató projekt időtartamát

pénz euró
Pozsony |

A kormány meghosszabbítja a munkahelyek megtartását támogató projekt időtartamát, melyet a rendkívüli helyzet, a veszélyhelyzet, illetve a különleges állapot idejére vezettek be. Ezt szerdai ülésén hagyta jóvá a kabinet.

Az állam tehát továbbra is nyújt pénzügyi kártérítést a koronaválság által sújtott munkáltatóknak és az egyéni vállalkozóknak. Az elsősegélyprojekt végrehajtási időszaka június és július hónapokkal hosszabbodik meg, az eddigi feltételek érvényben maradnak.

Az elsősegélyprojekt végrehajtása április 6-án kezdődött. A Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatása szerint 24 001 kérvény elbírálása még nem fejeződött be, ezeket a kérvényezőknek még ki kell egészíteniük (az ötnapos határidőn belül), néhány pedig átfedéseket mutat.

A támogatás időtartamának meghosszabbítása következtében nem emelkedik a projektre szánt keretösszeg, amelyet korábban 1,3825 milliárd euróban állapított meg a kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?