<p>Szlovákiában azoknál is lehet fipronil rovarölő szerrel fertőzött tojás, vagy ebből készült termék, akik Ausztriába járnak át vásárolni. A szlovákiai termelők szerint manapság így mindenképp megéri hazai tojást venni. </p>
Megéri hazai tojást venni
Alig egy hete robbant a hír, hogy négy pozsonyi luxusszálloda konyhájában találtak 675 kiló, Hollandiából származó, fipronil rovarölő szerrel fertőzött tartósított tojáskeveréket, amelyben a – nagyobb adagban idegrendszeri zavarokat, hányást okozó – fipronil megengedett menynyiségének az ötszörösét mutatták ki. A szállítmány Hollandián, Németországon és Ausztrián át jutott el Pozsonyba. Korábban egy Pöstyén melletti gasztronómiai nagyraktárba is ugyanezen az útvonalon és ugyanazoktól a beszállítóktól érkezett a fertőzött tojás. Tegnap pedig a Közegészségügyi Hivatal hívta fel a figyelmet arra, hogy azok sincsenek biztonságban, akik Ausztriába járnak át vásárolni. „Egyelőre egy esetről tudunk. Az osztrák hatóságok szerint egy szlovákiai vásárló még július negyedikén vásárolt fertőzött terméket (Wiesenhof Eifix – Eigelb Bodenhaltung flüssig, pasteurisiert, L 6041-0 és Wiesenhof Eifix – Schlemmer Rührei Bodenhaltung flüssig, pasteurisiert, L6073-0) a Metro üzletlánc egyik bécsi üzletében” – nyilatkozta Ján Mikas tiszti főorvos. Akik ilyen terméket vettek, azoknak Mikas szerint semmiképp sem szabadna fogyasztaniuk belőle, miközben az adott üzletben visszaválthatják.
A földművelésügyi tárca és a szlovákiai termelők szerint most különösen megéri hazai tojást vásárolni, a szlovákiai állategészségügyi ellenőrök ugyanis az elmúlt időszakban 64 hazai farmot ellenőriztek, és semmilyen problémát nem találtak. „Szlovákia ráadásul egyáltalán nem szorulna rá a behozatalra, hiszen a hazai termelők képesek lennének kielégíteni a teljes szlovákiai fogyasztást, és még így is maradna kivitelre” – nyilatkozta Daniel Molnár, a Szlovák Baromfiipari Szövetség (ÚHS) igazgatója. Szlovákiában az itteni termelők tavaly nagyjából 1,24 milliárd tojást dobtak piacra, miközben a hazai fogyasztás 1,19 milliárd körül mozog.
„Ennek ellenére a szlovákiai üzletek polcain található tojások több mint negyedét külföldről hozzák be” – mondta el Molnár. A 2,6 millió eurós behozatalból 1,1 millió eurónyi Csehországból, 869 ezernyi Lengyelországból, 544 ezernyi pedig Magyarországról származik. Magyarországon ugyanakkor az ország egyik legnagyobb termelőjétől – hírlapi információk szerint a Vitaleggs Kft. mezőhéki tojóüzeméből – származnak a fipronillal szennyezett tojások. A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) szerint azonban elképzelhető, hogy a magyar cég hamisított szereket használt az üzemben, így tudta nélkül fertőződtek meg a tojások. (mi, TASR, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.